Megjelenítette Isten valóságát

Szerző: ks. Mieczysław Piotrowski TChr

Az ateisták Isten nemlétéről szóló érvei kártyavárként omlanak össze, ha találkoznak Isten valóságával, melyet életükkel fednek fel előttünk a Katolikus Egyház szentjei. Ezek közé tartozik Pio atya, aki az Egyház történelmének egyik legnagyobb misztikusaként és stigmatizáltjaként rendkívül kifejező jele Isten létezésének. Csak a rosszakaratú emberek, akik „az igazságot elnyomják igazságtalansággal” (Róm 1,18), vonják kétségbe vagy utasítják el az ilyen világos jeleket.

2008. április 23-án San Giovanni Rotondóban kiállították Szent Pio atya testét a nyilvánosság számára, negyven évvel a szent 1968. április 23-i halála után. Halálának 40. évfordulóját 2009. szep­tember 23-áig ünnepelték.

Pio atya közbenjárására ma is rendkívüli megtérések történnek a legmeggyőződésesebb ateisták esetében, sokan pedig csodásan meggyógyulnak. Itt említsünk meg legalább egy nagyszerű csodát, ami Pio atya közbenjárására történt. A tudományos világ döbbenten áll az olasz Gemma di Giorgi rendkívüli esete előtt. Gemma 1939-ben pupillák nélkül született, de 1947-ben elnyerte a tökéletes látás képességét, miután Pio atya kezéből magához vette az Eucharisztiát. Ennek a nőnek a mai napig nincsenek pupillái, mégis minden fizikai törvény ellenére kitűnően lát. A tudósok tüzetesen kivizsgálták ezt a csodálatos, mindmáig tartó csodát.

A dokumentumok megerősítik, hogy Pio atya földi élete során a bilokáció ajándékának köszönhetően megjelent több száz vagy ezer kilométerrel arrébb, hogy lélekben segítsen a szükséget szenvedőknek. Tudott olvasni a lelkiismeretben, és teljesen ismeretlen emberek életének ismerte apró részleteit. Megadatott neki, hogy találkozzon a tisztítótűzben szenvedő lelkekkel. Mindennapos misztikus állapotaiban találkozott Jézussal, Szűz Máriával és a szentekkel. És ugyancsak mindennap harcolt a gonosz lelkek gyűlölete és gyűlöletes támadásai ellen.

Szent Pio atya 50 éven keresztül hordozta testén az állandóan vérző sebeket – a stigmákat, Krisztus kínszenvedésének jeleit, melyeket az orvosok semmilyen módon sem tudtak meggyógyítani. Pio atya sebeiből mennyei illat áradt, melyet egyes kiválasztott emberek a világ különböző pontjain is éreztek, gyakran több ezer kilométerre San Giovanni Rotondótól. Ebben a cikkben részletesebben írunk a stigmák titkáról és jelentőségéről.

A stigmák titka

Az Egyház történelméből hetven olyan kanonizált szentet ismerünk, akinek testén vérző sebek voltak, annak a jelei, hogy a halál és a feltámadás titkában rendkívüli módon egyesültek Krisztussal. Közéjük tartozott például Assisi Szent Ferenc, Sziénai Szent Katalin, Giuliani Szent Veronika. Avilai Szent Teréznek (1515 – 1582) különleges stigmái voltak. A testén semmilyen látható seb nem volt, de a szívén valódi sebek voltak. Egyik misztikus művében írt erről. Halála után a testén boncolást végeztek. Amikor az orvosok kivették a szívét, meggyőződtek róla, hogy valóban van rajta öt seb, melyek egyike öt centiméter nagyságú volt. Az orvosok megerősítették, hogy a sebek mindegyike azonnali halált okozna, Szent Teréz mégis 23 éven át élt velük. Sőt, mi több, arra sincs tudományos magyarázat, hogy Szent Teréz szíve mind a mai napig megmaradt. Egy különleges ereklyetartóban őrzik a karmelita nővérek kolostori kápolnájában a spanyolországi Alba de Tormesban, és az öt friss seb ma is látható rajta.

Az Egyház történelmében az első pap, akinek stigmái voltak, Szent Pio atya volt. Francesco Forgione (Szent Pio atya) 1887. május 25-én született
Pietrelcinában (Olaszországban, Bene­vento megyében), egy szegény kis házban, melyben egy szoba volt egyetlen ablakkal, a padló pedig csupán döngölt agyagból volt. 1903-ban, tizenhat évesen belépett a kapucinusok noviciátusába. 1910. augusztus 10-én pappá szentelték, és teljesen átadta magát Istennek, mint engesztelő áldozatot az emberiség bűneiért és a tisztítótűzben szenvedő lelkekért. Lelkiatyjának, Benedetto atyának címzett levelében ezt írta: „Már hosszabb ideje érzem annak szükségét, hogy áldozatul adjam magam az Úrnak a szegény bűnösökért és a tisztítótűzben szenvedő lelkekért. Ez a vágy olyannyira megerősödött szívemben, hogy már erős szenvedéllyé vált. Igaz, hogy sok alkalommal felajánlottam már magam ily módon Istennek, és könyörögtem hozzá, hogy méltóztassa rám tenni az embertársaimnak és a tisztítótűzben szenvedő lelkeknek valamennyi bűnét, de most ezt az áldozatot az engedelmesség megnyilvánulásaként szeretném meghozni. Úgy látom, mintha ezt maga Jézus akarná… A másokért való szenvedés hivatása nehéz, hiszen az ilyen ember helye nem a szeretet gyönyörében van, hanem a Kálvárián, ahol egyesül a szenvedő Jézussal” (1910. 11. 29.).

Jézus megengedte, hogy erősebben halljam a hangját a szívemben: „Fiam, a szeretet a szenvedésben ismerszik meg; erősen fogod érezni lelkedben, s még erősebben a testedben.” (Pietrelcina, 1912. 12. 29.)

Az Agostino atyának írt egyik levelében Pio atya leírta azt a rendkívüli küldetést, melyre Jézus meghívta őt: „Ő kiválasztja a lelkeket, és köztük – érdemtelenül – az enyémet is kiválasztotta, hogy segítségére legyen az emberek megváltásának mérhetetlenül nagy feladatában. Minél többet szenvednek az ilyen lelkek a legkisebb vigasztalás nélkül, annál jobban megkönnyítik a jóságos Jézus szenvedését. S ez a valódi oka annak, miért akarok egyre jobban szenvedni, és vigasztalás nélkül szenvedni. Ez minden örömöm forrása. Mindamellett bátorságra van szükségem, de Jézus semmit sem tagad meg tőlem. Ezt hosszú idők tapasztalata alapján mondhatom. Bizony, semmit sem tagad meg, de csak azzal a feltétellel, hogy nem szűnünk meg kérlelni őt” (Pietrelcina, 1912. 9. 20.). Egy másik levélben pedig ezt írta: „Ó, Jézusom, bárcsak annyira tudnálak szerethetni, és annyira szenvedhetnék érted, amennyire kívánom; bárcsak boldoggá tehetnélek, s valamiképp kárpótolhatnálak az emberek hálátlanságáért! Jézus megengedte, hogy erősebben halljam a hangját a szívemben: »Fiam, a szeretet a szenvedésben ismerszik meg; erősen fogod érezni lelkedben, s még erősebben a testedben«” (Pio atya levelei, Pietrelcina, 1912. 12. 29.).

Szent Pio atya stigmái

A látható jele annak, hogy Isten elfogadta Pio atya áldozatát elégtételül mások bűneiért és a tisztítótűzben szenvedő lelkekért, a stigmák ajándéka volt – a szüntelenül vérző sebek ajándéka, egy rendkívüli jel, hogy egyesült Krisztussal az ő szenvedésében minden ember üdvösségének javára.

A stigmák által okozott szenvedés első jelei már 1910-ben jelentkeztek Pio atyánál. 1910. szeptember 7-én megjelent neki Jézus és Szűz Mária – és akkor látta meg először a kezein Krisztus sebeit, melyek egy bizonyos idő elteltével eltűntek, mert Pio atya buzgón könyörgött ezért. Hasonló, de még intenzívebb élménye volt 1911 szeptemberében és 1912 márciusában.

Jézus Krisztus fokozatosan felkészítette Pio atyát arra, hogy fogadja el tartósan üdvözítő kínszenvedésének jeleit. 1918. augusztus 5-én a seb a szerzetes oldalán is megjelent. Egyik levelében azt írja, hogy egy gyóntatás alatt „lelki szemeim előtt egyszer csak megjelent egy mennyei lény”, aki kezében izzó fegyvert tartott. „Láttam, hogy ez a lény teljes erővel a lelkembe hajítja a fegyvert. (…) Attól a naptól fogva halálos sebet hordozok. Úgy érzem, lelkem legmélyén mindig nyitott seb tátong, amelytől állandóan szenvedek.” Krisztus összes sebe 1918. augusztus 20-án jelent meg Pio atya testén. Ezt a különleges eseményt levélben leírta a lelkivezetőjének: „… a szentmise után (…) egyszerre olyan nyugalom szállt rám, mintha édes álomba szenderültem volna. Külső és belső érzékeim, de még lelki képességeim is leírhatatlan nyugalomba merültek. Mélységes csend volt körülöttem és bennem.” Pio atya leírja, hogy megpillantott egy titokzatos lényt, akinek „vérzett a keze, a lába és az oldala. (…) Azután eltűnt az a lény, és észrevettem, hogy mindkét kezem, lábam és az oldalam át van szúrva és vérzik. Elképzelheti, milyen gyötrelmet éltem át akkor, és élek át azóta is egyfolytában, szinte mindennap. Az oldalsebből állandóan szivárog a vér, főleg csütörtök estétől szombatig. Atyám, meghalok a fájdalomtól, oly zaklatott és elgyötört a lelkem. Félek, hogy elvérzem, hacsak az Úr meg nem hallgatja szegény szívem sóhajtozását, és el nem veszi ezt tőlem. Vajon megadja ezt nekem Jézus, aki olyan jóságos? Vajon elveszi-e legalább a zaklatottságot, amelyet e külső jelek miatt érzek? Hangosan kiáltozom hozzá, és addig esedezem, amíg irgalmában el nem veszi tőlem – nem a gyötrelmet, nem is a fájdalmat, hiszen azt hiszem, ez lehetetlen volna, s áhítom is a fájdalom mámorát, hanem e külső jeleket, amelyeknek jelenléte leírhatatlanul, kibírhatatlanul felkavar és megaláz” (Pio atya levelei, 1918. 10. 22.).

Az Úr Jézus nem hallgatta meg ezeket a kéréseket, mert minden kételkedőnek és hitetlennek világos jelet akart adni, hogy megtérésre indítsa őket, ha meglátják Pio atya testén a vérző sebeket, rettenetes kínszenvedésének és halálának jeleit, melyeket a bűn, illetve a szeretete és irgalma iránti bizalmatlanság okozott.

Pio atya minden erejéből megpróbálta rejtegetni az állandóan vérző sebeket, hogy senki se szerezzen tudomást róluk. Ez azonban lehetetlen volt, mert a sebek bőségesen véreztek, és gyakran kellett rajtuk kötést cserélni. A kolostor gvárdiánja az általános elöljárónak küldött levelében így írta le Pio atya stigmáit: „… valódi sebek ezek, teljesen át van szúrva. Az oldalán pedig valódi nyílás látható, melyből szüntelenül folyik a vér.”

Ötven éven keresztül, egészen a haláláig hordozta a testén Pio atya a szüntelenül vérző sebeket, Krisztus kínszenvedésének és halálának jeleit.

A stigmák orvosi vizsgálata

Pio atya stigmáinak híre villámsebesen terjedt el először Olaszországban, majd az egész világon. Újságírók jöttek, akik tanúi voltak a Pio atya közbenjárására történt bámulatos csodáknak és a számos megtérésnek, köztük a sajátjuknak is. A nagy nyilvánosság miatt a kolostor elöljárói úgy döntöttek, hogy részletes orvosi vizsgálatnak vetik alá Pio atya sebeit.

Az elöljárók először Luigi Romanelli professzort kérték fel erre. Az alapos kivizsgálás 1919. május 14-én történt, és megerősítette, hogy a lábfejek és a kezek teljesen át vannak szúrva, a 8 cm hosszú oldalseb pedig bőségesen vérzik az ütőérből. Romanelli professzor ezt írta a zárójelentésben: „Pio atya sebei nem természetes eredetűek. Az okok, melynek hatására létrejöttek, természetfeletti jellegűek. Az orvostudomány nem képes megmagyarázni ezt a jelenséget.”

Pio atya sebeinek vizsgálatára felkérték Bignami professzort is, aki ateista volt, és már eleve kizárta a természetfölötti erők működését, mert egyszerűen nem hitt a létezésükben. A kivizsgálás után a professzor megdöbbenve jelentette ki, hogy nem létezik olyan kémiai anyag, sem betegség, mely ilyen sebeket okozhatna. Bignami professzor gyógykezelést rendelt el, mert be akarta bizonyítani, hogy két hét gyógykezelés után a sebek begyógyulnak. Elrendelte, hogy: 1. Pio atya semmiképp se férhessen hozzá a jódtinktúrához, se más orvosi szerekhez; 2. kössék be Pio atya sebeit, és két tanú jelenlétében pecsételjék le; 3. nyolc napon át minden reggel ellenőrizzék a sebeket, és az ellenőrzés után újra pecsételjék le.

A kolostor elöljárói nagy következetességgel felügyelték Bignami professzor utasításainak végrehajtását. Az eredmény az lett, hogy a nyolcnapos gyógykezelés alatt a sebek egyáltalán nem gyógyultak be, és egész idő alatt bőségesen véreztek.

A következő professzor, aki Pio atyát kivizsgálta, Giorgio Festa professzor volt, aki jelentésében azt írta, hogy Pio atya idegrendszere és szellemi képességei tökéletesen működnek. Kijelentette, hogy a sebek egyértelműen nem a páciens tevékenysége következtében keletkeztek, hogy határozottan nem valamilyen külső vagy belső tényezők hatására jöttek létre, és hogy sem a sebek kinézetét, sem az eredetüket nem lehet a tudományos ismeretek alapján megmagyarázni.

Pio atya stigmái ötven éven keresztül megállás nélkül véreztek, nem gyógyultak, tartósan frissek maradtak, nem alakultak ki gennyes gócok, sem gyulladás vagy nekrózis. Ez a jelenség teljességgel ellentmond a biológiai törvényszerűségeknek. Ráadásul Pio atya halálának pillanatában a sebek teljesen eltűntek, még a legkisebb heg sem maradt utánuk. Az orvosok számára ez újabb rendkívüli csoda volt, hiszen minden szövetkárosodással járó seb tartós nyomot hagy maga után, látható hegek formájában. Az orvostudomány számára ez teljességgel megmagyarázhatatlan jelenség.

Pio atya stigmái különösen kifejező jelek voltak, melyek mindenkit megtérésre hívtak. Pio atya révén Isten nagy irgalmasságában lehetőséget adott az embereknek, hogy visszatérjenek hozzá ebben a különösen nehéz időszakban, amikor az emberiség lelki válságba jutott.

A szenvedés titka

Pio atya stigmái, melyeket a tudomány nem tud megmagyarázni, azok a sebek voltak, melyeket a hóhérok okoztak Jézusnak kínszenvedése és keresztre feszítése során. A Jézussal való teljes misztikus egyesülés, valamint Isten rendkívüli kegyelme lehetővé tette, hogy ezek a sebek láthatóvá legyenek Pio atya testén. Jézus azt akarja nekünk mondani a stigmákon keresztül, hogy minden bűnünk borzalmas szenvedést okoz neki.

Pio atya személyében maga Jézus Krisztus szenvedett és mutatta meg sebeit. Jézus, aki valóságos Isten – és Istenben mindig „most” van –, magára vehette mindenkinek minden bűnét és szenvedését. Azáltal, hogy Jézus szenvedett és meghalt minden emberért, a feltámadása által megmentett minket a végső rossztól, vagyis az örök kárhozattól. Neki köszönhetően minden szenvedés – még a legértelmetlenebb és a nem szándékosan okozott szenvedés is –, ha a vele való egyesülésben éljük meg, az üdvösség útjává válik, tehát nagy kegyelem és ajándék. Jézus azonban csak akkor tudja nekünk ajándékozni az üdvösséget, ha hajlandóak vagyunk azt elfogadni, ha minden szenvedésünket és összes bűnünket teljes bizalommal átadjuk neki a kiengesztelődés szentségében és az Eucharisztiában, ha imádkozunk, és a parancsok, valamint az evangélium útját járjuk.

II. János Pál pápa arról írt, hogy minden ember „meghívást kapott arra is, hogy részt vállaljon a szenvedésből, amely által a megváltás végbement. Abban a szenvedésben való részesedésre hivatott, amely révén minden emberi szenvedés is megváltást nyert. Krisztus, midőn szenvedése által megváltotta az embert, vele együtt a szenvedést is a megváltás szintjére emelte. Így az emberek a maguk szenvedésével együtt Krisztus megváltó szenvedéséből is részt kaphatnak” (Salvifici doloris, 19.).

Jézus kínszenvedésének és kereszthalálának köszönhetően „minden emberi szenvedés gyöngeségét átjárhatja Isten hatalmas ereje, amely Krisztus keresztjében nyilvánul meg. Eszerint szenvedni annyit jelent, mint kiváltképp alkalmassá válni a felemeltetésre, kiváltképp nyitottá lenni Isten üdvözítő erői előtt, amelyeket Krisztusban kínál fel az emberiségnek. Benne Isten megerősítette azt a szándékát, hogy elsősorban a szenvedés – az emberi gyöngeség és kiszolgáltatottság – útján cselekedjék; s hogy épp ebben a gyöngeségben és kiszolgáltatottságban mutassa meg erejét. Ezzel magyarázható az is, amit Szent Péter első levele ajánl: »Ha pedig (az embernek) mint kereszténynek kell szenvednie, ne szégyellje, hanem dicsőítse meg az Istent ezzel a névvel«” (Salvifici doloris, 23.).

Jézus a Pio atya testén megmutatkozó sebei által mindannyiunkat felszólít, hogy adjuk át neki szenvedésünket. Ugyanis csak ekkor kapjuk meg tőle Isten szeretetének üdvözítő erejét. Csakis így nem tékozoljuk el szenvedésünket, s az már nem tesz minket tönkre, nem átok forrása lesz, hanem nagy áldásé, mert részesülünk Jézusunk világot üdvözítő kínszenvedésének és halálának titkában.

Az ember legnagyobb tragédiája és lelki szenvedése a halálos bűn állapota. Jézus arra szólít fel minket, hogy azonnal keljünk fel minden súlyos bukásból, és a kiengesztelődés szentségében adjuk át neki rabságunkat és megsebzett szívünket, hogy megtegye értünk a legnagyobb csodát, a bűnbocsánatot.

Minden szenvedés, melyet az ember átél, csak kis része annak a szenvedésnek, melyet Krisztus élt át a kereszten. Ha szenvedésünket felajánljuk Jézusnak, áthatja azt szeretetének üdvözítő ereje. Akkor Pio atyához hasonlóan megtapasztaljuk Krisztusnak az ördög, a bűn, a szenvedés és a halál felett aratott végleges győzelmének örömteli titkát.

Pio atya bele volt merülve a szüntelen imába, és teljesen átadta magát Jézusnak, mint mások bűneiért bemutatott engesztelő áldozatot. Krisztussal egyesülve mindennap vállára vette mindazok szenvedését és gondját, akik segítséget kértek tőle. Azzal, hogy Pio atya engesztelő áldozatul ajánlotta fel magát Istennek mások bűneiért, a leghatásosabb fegyvert használta fel valamennyi rossz ellen. Agostino atyának ezt írta levelében: „Elégedettebb vagyok, ha szenvedek – s ha nem hallgatnék szívem szavára, arra kérném az Úr Jézust, hogy adja nekem az emberek minden szenvedését. De nem teszem, mert attól félek, hogy túlságosan önző lennék, ha magamnak akarnám a legjobb részt, a fájdalmat. A szenvedésben Jézus közelebb van, néz engem, és ő jön el, hogy fájdalmat és könnyeket kolduljon, mert szüksége van rá a lelkek számára” (1912. 4. 12.).

Pio atya gyakran mondta az embereknek: „Magamra veszem a szenvedéseteket!” Magára vette mások szenvedését, és teljes mértékben átélte őket. De a szenvedés nála nagy örömmel is társult, mely a Krisztussal való egyesüléséből fakadt. Amikor szerzetestársai között volt, ő volt a társaság lelke, örömmel viccelődött. Bizonyos idő elteltével azonban távoznia kellett a nagy szenvedés miatt. Ezt mondogatta: „Egy nagy seb vagyok.” Lelki leányának pedig ezeket írta: „Nem önmagáért szeretem a szenvedést, hanem azért a gyümölcsért, melyet hoz: dicsőíti az Istent, megmenti a lelkeket, kiszabadít a tisztítótűzből – mi többet kívánhatnék?”

„Tudom, hogy mindannyian szenvedtek. Bátorság! – írta Szent Pio atya. – Ha bízunk Édesanyánkban, biztosak lehetünk benne, hogy kiterjeszti kezét, és mindannyiunkat megvigasztal. Minden betegben ott van a haldokló Jézus. Minden szegényben ott van a szenvedő és kétszeresen haldokló Jézus.”

P. Mieczysław Piotrowski SChr

Imádság a szenvedés felajánlására

„Uram, Jézus Krisztus, átadom magam neked testi és lelki szenvedésemmel együtt. Átadom neked a szenvedéstől és haláltól való félelmemet, valamint a szenvedés értelmetlenségének érzését. Jézusom, egyesülni akarok veled szenvedésedben, melyet a kereszten éltél át a világ üdvösségéért, hogy ebből az üdvözítő forrásból erőt meríthessek a gyógyuláshoz és a szenvedés elviseléséhez, továbbá örömöt az ördög, a szenvedés, a bűn és a halál felett aratott győzelmed láttán. Szent Pio atya, könyörögj érettünk, és segíts nekünk felajánlani szenvedésünket a bűnösök megtéréséért és az egész Egyház szándékaira.”

korábbi   |   következő vissza

Copyright © Wydawnictwo Agape Sp. z o.o. ul. Panny Marii 4, 60-962 Poznań, tel./ fax: 61/ 852 32 82 | tel. 61/ 647 26 86