A mai nap: csütörtök 18.10.2018

Hermann Cohen megtérése

Szerző: Katarzyna Czarnecka

Ez a történet Hermann Cohen (1820 – 1871), a zsidó származású, híres zongoraművész megtéréséről szól. Hermann Cohen a párizsi felső tízezerhez tartozott a romantika korában; csodált és elismert virtuóz volt. Híres előadóművészként néhány évet dorbézolással és a szeszélyei kielégítésével töltött. Liszt Ferenccel barátkozott, George Sanddal találkozgatott. 1847. augusztus 28-án megkeresztelkedett, és felvette az Ágoston Mária Henrik nevet.

 

Azon a napon új életet kezdett…

Isteni érintés

 

1847 májusa volt. Párizs mindig is bűvös város volt. Már pusztán a város neve is a boldogság ígéretével kecsegtetett. Emberek ezrei reménykedtek abban, hogy itt megtalálják a gazdagságot, az élvezeteket, a gondtalan pillanatokat, s talán a sikert is. A szalonokban összejöttek a politikusok, a művészek, az arisztokraták, a szabadgondolkodók és a hírnevet keresők.

Egy pénteki napon Moskova herceg egy karmestert keresett, aki hajlandó volna vezényelni a Szent Valéria-templom énekkarát. A herceg ajánlatát egy Németországból származó tehetséges zongorista fogadta el, egy bankár fia, név szerint Hermann Cohen.

Hermann, aki gazdag zsidó családból származott, nem sokat töprengett azon, hogy katolikus templomban adjon koncertet. A zene érdekelte, úgyszintén a jól felkészült énekesek, no meg a herceg jóindulata.

Az énekkarnak a Szűz Mária tiszteletére tartott pénteki ájtatosság ékességének kellett lennie. Hermann rendkívüli nyugalommal figyelte az összegyűlt híveket. Összpontosításuk lenyűgözte őt. Amikor a szertartások a végéhez közeledtek, a zenész valami érthetetlen dologra lett figyelmes. A pap a virágokkal és gyertyákkal díszített oltárra egy arannyal bevont tárgyat helyezett, majd látható tisztelettel letérdelt előtte. Pár pillanaton belül felállt, kezébe vette ezt az értékes tárgyat, s az emberek feje felett keresztet rajzolt vele a levegőbe… Cohen még nem ismerte az áldás jelét. Ennek ellenére belső késztetést érzett, amit enyhe nyomáshoz lehetett hasonlítani. Ez az érzés napokig eltartott.

A következő pénteken ismét elindult ugyanabba a templomba. Az áldás jelenete megismétlődött. A mélyen megilletődött Hermann sírva fakadt. Az ostyára pillantva megérezte a jóságos Isten jelenlétét.

A csodagyerek

 

Hermann Cohen 1820. november 10-én született Hamburgban. Eleinte a zsidó vallás szellemében nevelkedett. Már kisfiúként valami titok, valami rejtély után vágyakozott – a zsinagógában magával ragadta az imák szépsége. Mikor az édesapja egy kiváló protestáns kollégiumba küldte, valamennyi osztálytársa megkedvelte őt kedves és békeszerető modoráért. Kitűnő tanuló volt, és tudatában volt saját képességeinek.

Már négy és fél évesen rávette szüleit, hogy zongorázni tanulhasson. Gyorsan haladt a tanulásban, messzemenően túlszárnyalva a bátyját. Egészségügyi problémáira való tekintettel egy bizonyos ideig otthon folytatta a tanulmányait. Egy közismert professzorhoz küldték őt zeneórákra, aki szerette a vadászatot, a lovakat és a hazárdjátékokat, egyszóval a világi életet, és ezzel elnyerte Hermann tetszését. A vallást érintő dolgok pedig háttérbe kerültek.

Az emberek el voltak ragadtatva Hermann zenei tehetségétől, már gyerekkorában géniusznak tartották. A tízéves gyermek, akit teleszórtak dicséretekkel, nem tűrt ellentmondást, és mindig kiharcolta magának, hogy a családja eleget tegyen hóbortjainak. Kivételes tehetségéről az is meggyőzte, hogy meghívták Frankfurtba, s a hercegi udvarok elismerő lelkendezéssel fogadták. Ő azonban Párizsról álmodozott. Mikor megkapta a szükséges beleegyezést, elutazott Franciaországba. Csak tizenkét éves volt.

 

A mester felügyelete alatt

 

A 19. század harmincas éveinek elején kiváló művészek éltek Párizsban. Egyik ilyen elismert művész a húszéves Liszt Ferenc volt, akit jó és erényes embernek tartottak. Eleinte hallani sem akart róla, hogy új tanítványt fogadjon magához, de miután meghallgatta Hermann játékát, megváltoztatta a véleményét.

Hermann a kedvence lett, zenei tehetségével és kedves természetével egyaránt megnyerte őt, elkísérte a szalonokba, együtt játszottak. Hamarosan hírnévre tett szert, a neve megjelent az újságokban. Büszkeséggel töltötte el a George Sanddal való ismeretsége, aki gyakran megemlítette őt az írásaiban.

Egész Párizs az új szenzációval foglalkozott: mindenki el volt ragadtatva Cohen kivételes zenei tehetségétől. A gyorsan elért sikerek azonban nem voltak éppen jó hatással Cohen személyiségének a fejlődésére: zsarnokoskodott az édesanyja és a bátyja felett, hajszolta az élvezeteket, miközben nem értékelte a dolgokat. Beképzelt, gőgös ember lett, elzüllött, és sok időt töltött rossz társaságban. Lelki ürességét csak a gondosan titkolt búskomorsága árulta el, melyet tovább fokozott, hogy Liszt Ferenc elhagyta Párizst. Néhány hónap elteltével azonban újra csatlakozhatott a mesteréhez. Genfben kötött ki, ahol teljesen rabul ejtették a hazárdjátékok. A következő években nyugtalanul utazgatott Európában. Járt Angliában, Olaszországban, de végül visszatért Franciaországba.

 

A változás időszaka

 

A felkérés, hogy vezényelje a párizsi templomban a zenekart, sorsdöntő jelentőséggel bírt Hermann Cohen életében. A Legszentebb Szentségben megjelenő Krisztussal való találkozás teljesen megváltoztatta a zenész életét. A zongoraművész gyakran visszatért a Bourgogne utcai templomba. Az egyik este letérdelt, de még nem tudta, ki előtt. Mint néző, akit lenyűgöz a látvány, vett részt a szentmisén.

Röviddel ezután egy hercegnő segítségét kérte: találkozni akart egy pappal, hogy megértse a rejtélyt. A pap, akivel megismertették, okos és tapasztalt ember látszatát keltette, ellentétben azzal, ahogyan a papokat az akkoriban divatos írások ábrázolták. Cohen hamarosan elutazott Németországba, de ott is találkozgatott egy pappal, akit ajánlottak neki. Ezeknek a beszélgetéseknek a hatására elhatározta, hogy rendezni fogja az életét. Később, visszaemlékezve a bánatra, mely egyszer a szentmisét követően a hatalmába kerítette, így írt: „Amikor az emsi templomból távoztam, keresztény voltam, ha nevezhető így valaki, aki még nem vette fel a keresztséget.” Ezt az élményét az Isten előtt végzett teljes szentgyónáshoz hasonlította. Egyre inkább vágyott rá, hogy találkozzon Jézussal a szentáldozás szentségében: az életében beálló változást egyértelműen az Eucharisztiában jelen lévő Jézus Krisztusnak tulajdonította.

További meghatározó élményben volt része, mikor egy vallási szertartás keretén belül felvette a keresztséget néhány nő, aki azelőtt a judaizmus követője volt. Cohen akkor nagyon beleélte magát az akkor énekelt ének szavaiba: „Názáreti Jézus, a zsidók királya, könyörülj Izrael gyermekein! Jézusunk, isteni Messiás, akinek az eljövetelére a zsidók oly régen vártak, könyörülj Izrael gyermekein! Jézusunk, akire a nemzetek vártak, s aki meggyógyította a süketeket, a vakokat és a némákat, könyörülj Izrael gyermekein!”

 

Az új élet

 

Elérkezett a várva várt pillanat. A kilenc napig tartó, csendben és magányban végzett lelkigyakorlat után 1847. augusztus 28-án a „reszkető, de mégis határozott” Hermann felvette a keresztség szentségét, és az Ágoston Mária Henrik nevet választotta magának. Védőszentjének a Boldogságos Szűzanyát választotta, hiszen az ő ünnepére kellett biztosítania a zenei hátteret, aminek köszönhetően eljutott a katolikus templomba. Ugyanilyen gondosan választotta ki a keresztség felvételének az időpontját is: azt a napot, amikor az egyház megemlékezik Szent Ágostonról, a nagy konvertitáról.

A Cohen környezetében élők azonnal felfigyeltek az addig oly könnyelmű ember életében végbement jelentős változásra. Már nem volt az a kicsapongó világfi, a pazarló férfi, a társasági élet csodált alakja, az elismert virtuóz, akinek mindenféle szeszélyei voltak. Hermann a legszívesebben elmenekült volna a világ elől, kolostorba szeretett volna vonulni. Ez azonban teljesen lehetetlen volt, elsősorban a hatalmas adósságai miatt. Több mint két éven keresztül koncertezett, hogy rendezni tudja régi adósságait. Közben a Szűz Mária iránti tisztelete egyre nőtt, és kezdte megérteni az apostolság fontosságát is. Egyre gyakrabban vetették a szemére, hogy túlságosan sokat beszél a vallási dolgokról: „A hölgyek azért keseregtek, hogy a vallásosságom miatt elvesztem a világi élet számára. Kinevettek a vallásos érzületeim miatt!”

A családját, mely semmiről sem tudott, névtelen levelekkel kezdték zaklatni, melyekben azt állították, hogy Hermann Cohen csak azért lett katolikus, mert így egy nagyon jól jövedelmező zenetanári álláshoz jutott egy katolikus iskolában.

Hermann folyamatosan készült az Istennel való további nagy találkozásokra: felvette az Eucharisztia, majd a bérmálás szentségét. Gyakran imádkozott a Legszentebb Szentségben jelen lévő Jézus Krisztus előtt.

A szentségimádáshoz kapcsolódik egy nagyon fontos esemény: Hermann felettébb igazságtalannak tartotta, mikor egyik este megkérték őt, hogy férfi lévén hagyja el a kápolnát, mert ott az éjszakai adorációra csakis nők maradhatnak. Ezért bizonyos idő múlva megalapította azoknak a férfiaknak a közösségét, akik éjjelenként az Eucharisztiában jelen levő Isten tiszteletére virrasztottak. Természetesen megszerezte az egyházi elöljáróktól az ehhez szükséges beleegyezést is. De még tovább ment. Szűz Mária oltára előtt esküt tett: papi szolgálatnak akarja szentelni az életét – egész pontosan karmelita szerzetes lesz.

 

Kármel kapui

 

„Szent Teréz lesz az anyám, skapuláré lesz a ruhám, az én világom pedig egy három méter széles cella lesz…” – írja Hermann Cohen. Az így értelmezett hivatás megvalósítása bizony nem volt könnyű, mert a nem olyan régen megtért zenésznek külön beleegyezést kellett kapnia. Az akadályok ellenére azonban már 1848-ban az alábbi sorokat írhatta az édesanyjának és a testvéreinek: „Noviciátusom töltöm a Kármelhegyi Boldogasszony rendjében, mely a szigorúságáról, a bűnbánó vezekléséről és az Isten iránti szeretetéről vált ismertté.” 1849. december 6-án beöltözése alkalmával felvette a „Legszentebb Oltáriszentségről nevezett Ágoston Mária” nevet. 1851. április 19-én pappá szentelték.

Rendkívül aktív apostoli tevékenységbe kezdett. Szorgalmasan igyekezett megtéríteni a hozzá közel állókat. Néhány év múlva boldogsággal töltötte el a tudat, hogy saját testvére is felvette a keresztség szentségét. Hamarosan a katolikus egyházba lépett Ágoston atya unokaöccse is, holott ezzel a tettével a fiú magára vonta édesapja haragját. Őt is magához vonzotta az Eucharisztiában jelen lévő Jézus Krisztus, akit az úrnapi körmenetben pillantott meg. A fiatal Georgnak később további embert sikerült megtérítenie.

A szerzetessé lett Hermann életében beállt jelentős változás nagy visszhangra talált Párizsban. A konvertita esete példaként szolgált a tétovázó emberek számára. Másrészt azonban a hírnév csak a terhére volt. Ágoston Mária atya ezért szívesen vállalt olyan feladatokat, melyekhez el kellett utaznia. Hitszónokként tevékenykedett, kolostorokat alapított Franciaországban, foglalkozott a korábban létrehozott Legszentebb Oltáriszentség Társasággal. Kivételes figyelmet szentelt a laikusok küldetésének: „A mi évszázadunkban a laikusok nagyobb hatással vannak az emberek szívére, mint a papok. Sok-sok olyan megtérésről tudok, amelyet a laikusoknak sikerült elérniük.” A régi ismerősei közül néhányan szívesen hallgatták a karmelita szerzetes igehirdetését (többek között Liszt), mások azonban kinevették őt.

Ágoston atya IX. Piusz pápa áldásával kísérve küldetése részeként nemsokára Angliába utazott.

A  Lourdes-i csoda, a megbocsátás csodája

 

A sokéves tevékeny szerzetesi munka azonban megakadályozta, hogy teljesüljön élete vágya, vagyis remetelakban éljen. További gondokat okozott az egyre súlyosbodó látásproblémája is: Ágoston atyának ugyanis zöld hályogja volt, s ez nem csak az olvasásban akadályozta. Ezért Rafael arkangyal ünnepén, aki – a Szentírás tanítása szerint – meggyógyította a világtalan Tóbiást, kilencedet kezdett imádkozni a Lourdes-i Szűzanya tiszteletére, majd azt a csodálatos forráshoz tett zarándoklattal fejezte be. Ezután folyamatosan javult az állapota, végül teljesen rendbe jött. A meggyógyult Ágoston atya találkozott Bernadette nevű testvérével is, és nagyon megörvendeztette, mikor Bernadette kolostorba vonult, ugyanis meg volt róla győződve, hogy ez a döntés megvédi a fiatal lányt a hírnév káros következményeitől.

Óriási kegyelmi ajándék volt számára az is, hogy találkozhatott haldokló édesapjával, hiszen azóta, hogy szerzetes lett, nem látták egymást. Az édesapja, aki őt, az árulót megátkozta és kitagadta, most mégis látni akarta gyermekét. A halálos ágyán feküdve így szólt fiához: „Megbocsátom mind a három rettenetes bűnödet: hogy katolikus lettél, hogy a katolikus hitre térítetted a testvéredet is, és hogy megkeresztelted az unokaöcsédet.”

 

Az Eucharisztia boldogság

 

Ágoston Mária atya novíciusmester lett, helyettesítette a tartományfőnököt, majd egy rövid időre elvonult a remetelakba. A 19. század hetvenes éveinek a kezdetét politikai zavargások jellemezték. A Franciaország és Poroszország között dúló háború felettébb kellemetlen helyzetbe hozta Ágoston atyát: mint német származású zsidót a franciák nem látták szívesen. Ezért Ágoston atya úgy határozott, hogy Svájcba utazik. Genfben a menekültek lelkipásztori gondozásával foglalkozott.

1870-ben a püspök magához kérette Ágoston Mária atyát. Kitudódott ugyanis, hogy Poroszország területén rengeteg francia hadifogoly él. Az állami hatalom azonban nem egyezett bele abba, hogy francia papok jöjjenek Poroszországba, akik foglalkoznának a foglyokkal. Lehetőség adódott azonban arra, hogy ilyen engedélyt szerezzen egy német családban született szerzetes. Hermann Cohen elfogadta ezt a feladatot. Mikor 1870. november 24-én elutazott, kijelentette: „Németországban fognak a sírba tenni.”

A spandaui tábori lelkész munkája abból állt, hogy gondoskodjon néhány ezer hadifogoly testi és lelki szükségleteiről. Kegyetlen hideg volt akkor. Biztosítani kellett az életben maradás feltételeit, ezenkívül órákig tartott a gyóntatás a tábori kórház jéghideg termeiben. Hermann Cohen – az önfeláldozó karmelita – egészségi állapota egyre romlott. Súlyos betegségének tudatában a következőket mondta: „Legyen meg Isten akarata. Ha meggyógyulok, sok szomorú eseményben lesz még részem. Mégis szívesen dolgoznék még, hogy további lelkeket menthessek meg.”

1871. január 20-án, egy pénteki napon tért meg az Úrhoz. Az utókorra maradt levelezésében egy gyönyörű szöveg található arról, hogyan kereste a boldogságot:

„Bejártam a világot, megláttam a világot, megismertem a világot! S a világban csak egy dolgot tanultam meg: a boldogság nem található meg benne.

Boldogság! Hogy rátaláljak, számtalan városban és királyságban jártam… Kerestem a gazdagságban, a játékok hevében, a romantikus irodalom gondolataiban, az élettörténetekben, a parttalan vágyak kielégítésében. Kerestem a boldogságot a művész hírnevében, híres emberek társaságában, a lélek és az érzékek valamennyi élvezetében. Végül a barátok hűségében kerestem. Istenem, vajon merre nem kerestem?! … Figyeljetek! Megtaláltam a boldogságot! Megvan! A szívemből öröm sugárzik. Mi a boldogság? Csakis Isten képes lecsillapítani az emberi szív vágyát. Mária felkínálta nekem az Eucharisztia titkát. És felismertem: az Eucharisztia az élet, a boldogság!

Már semmilyen más anyám nincs, mint a csodálatos kegyelem Anyja, az Eucharisztia Anyja. Ő ajándékozott meg az Eucharisztiával – és rabul ejtette a szívem.

Tudjátok, miért lettem szerzetes? Hogy továbbadjam a szeretetet, melyet megismertem!”

 

Katarzyna Czarnecka

 

A Szentlélekről nevezett Mária Baptista nővér, OCD Künstler und Karmelit című könyve alapján (Wiesbaden, 2002).

 

korábbi   |   következő vissza

Copyright © Wydawnictwo Agape Sp. z o.o. ul. Panny Marii 4, 60-962 Poznań, tel./ fax: 61/ 852 32 82 | tel. 61/ 647 26 86