A mai nap: csütörtök 18.10.2018

A leghatékonyabb fegyver a rossz erői ellen

Szerző: Leszek Dokowicz

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint az utóbbi harminc évben a világon körülbelül egymilliárd terhességmegszakítást hajtottak végre. Ez azt jelenti, hogy minden hetedik embert már az édesanyja méhében megöltek.

Az abortusz civilizációja című film forgatása közben a világ különböző részein találkoztunk az életet védelmező, nem mindennapi emberekkel. Az egyik közülük a New York-i Philip J. Reilly atya, a Helpers of God`s Precious Infants (Isten Drága Kisdedeinek Oltalmazói) nevű szervezet alapítója. Philip atya több mint harminc évig különféleképp harcolt a gyilkosságok megállításáért. Elbarikádozták az abortuszközpontok bejáratát, konferenciákat, utcai demonstrációkat szerveztek, tiltakozásul nem fizettek adót. A rengeteg erőfeszítés ellenére úgy tűnt, hogy mindez egyáltalán nem érintette meg az emberek lelkiismeretét. Évről évre egyre több abortuszt végeztek. Húsz év elteltével a megtört Reilly atya leült a Legszentebb Szentség elé, és azt mondta az Úrnak: „Feladom, már nem tudom tovább csinálni, hiszen már mindent megpróbáltam.” És akkor jól hallható hangot hallott: „Miért nem próbálsz meg imádkozni?” Ezek a szavak nagyon megrendítették. Reilly atya mindent jól átgondolt, és elhatározta, hogy megváltoztatja a tevékenységét: az első az ima, a böjt és a szenvedések felajánlása lesz. Az abortuszközpontok közelében helyiségeket bérelt ki, és bennük kápolnákat rendezett be. Ezekben a kápolnákban állandóan folyik a szentségimádás; óránként, kettesével váltják egymást az emberek. Tehát egy nap alatt negyvennyolc ember imádkozik. Nem messze, az abortuszközpontok bejáratánál a rendelési idő alatt szintén ketten várják az odaérkező nőket. Az egyik imádkozza a rózsafüzért, és könyörög a szívek megváltozásáért, a másik pedig beszédbe elegyedik az odaérkezőkkel.

 

Amikor ez az életért folytatott imaharc megkezdődött, hatalmas örömet jelentett egyetlen baba megmentése is. Mostanra csak New Yorkban évente 5000 nő dönt az élet mellett. A harc ilyen formája azt eredményezte, hogy néhány év leforgása alatt az USA területén tízesével zártak be az abortuszközpontok. Reilly atya azt mondja, hogy az USA-beli számadatokat már nem is látja át. Európában is akadtak emberek, akik a harcnak ezt a formáját választották. Bécsben például évente körülbelül 4500 csecsemőt mentenek meg így.

Mit mond nekünk ez a történet? Azt, hogy nem egyszerű emberi harcról van szó, hanem egy szellemi harcról, melyben mindkét oldalról olyan hatalmak vesznek részt, amelyek magasan túlszárnyalják az emberi lehetőségeket. Csak ha egyre több ember veti magát alá az akaratának, csakis akkor lesz képes Isten mindenható szeretete megváltoztatni az emberiséget, győzedelmeskedni a gonosz fölött, és átalakítani a világot, amelyben élünk.

De van egy másik, fontosabb oldala ennek a dolognak. II. János Pál pápa és Kalkuttai Teréz anya is egyértelműen nyilatkoztak arról, hogy nincsen nagyobb bűn a földön, mint a terhességmegszakítás. A WHO adatai szerint az utóbbi harminc évben a világon körülbelül egymilliárd terhességmegszakítást hajtottak végre. Ez azt jelenti, hogy minden hetedik embert már az édesanyja méhében megöltek.

Tudjuk, hogy ezek a gyerekek nem tudták kamatoztatni az Istentől kapott adottságaikat, s ezzel az egész emberiséget érte veszteség. De ha az életünk legnagyobb céljáról beszélünk – az örök életről –, azt biztosan elérték. Ennek, az emberiség
történetében elkövetett legnagyobb bűnnek van tehát egy másik, rejtett célja. A pokolbéli hatalmak meg akarják fosztani az örök élet lehetőségétől mindazokat, akik részt vettek a terhességmegszakítás szörnyűséges bűnében.

II. János Pál pápa kihangsúlyozza, hogy „a művi abortusz, bárhogyan hajtják végre, egy ember megfontolt és közvetlen megölése életének kezdeti szakaszában, a fogantatás és a születés közötti időben. (…) Akit megölnek, olyan ember, aki jelentkezik az életre, azaz olyan ártatlan, hogy ennél ártatlanabbat el sem lehet képzelni: soha nem tekinthető támadónak, még kevésbé jogtalan támadónak! Gyenge, annyira tehetetlen, hogy még egy újszülött sírásának és nyöszörgésének védekező jeleitől is meg van fosztva. Teljesen rá van hagyva annak oltalmára, aki méhében hordozza. S mégis, olykor éppen ő, az anya dönti el és kéri a meggyilkolását, vagy ő maga hajtja végre.” (Evangelium vitae, 58) E szörnyű tett elkövetésében – ahogyan azt II. János Pál írja – felelősség terheli a gyermek apját is, a család körülményeit és mindenkit, aki az anyát „közvetlenül vagy közvetve rákényszeríti az abortuszra. Felelősek lehetnek az orvosok és az ápoló személyzet is, akik a halál szolgálatába állítják az élet szolgálatára kapott tudásukat. De felelősség terheli a törvényhozókat is, akik indítványozzák vagy megszavazzák az abortuszt engedélyező törvényeket; továbbá az abortuszt végrehajtó egészségügyi intézmények vezetőit, abban a mértékben, amennyiben a dolog tőlük függ. Nem kisebb, általános felelősség terheli azokat, akik a nemi szabadosságot és az anyaságot lekicsinylő szellemet terjesztik, s azokat, akiknek gondoskodnia kellett volna – és nem tették meg – a sokgyermekes és anyagi nehézségekkel küszködő családokat megfelelően támogató család- és szociális politikáról. Végezetül nem hagyható figyelmen kívül a bűnrészességnek az a hálója, mely az abortuszt szerte a földön rendszeresen támogató és terjesztő nemzetközi intézményekre, alapítványokra és társaságokra is kiterjed. Ezáltal az abortusz és egyéni következményei túllépik az egyes ember felelősségét és az okozott kár társadalmi jelleget ölt: a társadalmat és az emberi kultúrát sértő nagyon súlyos sebről van szó, melyet éppen azok ütnek, akiknek építeniük és oltalmazniuk kellene. Ezért írtam a Családoknak szóló levélben: »Az életet hatalmas veszedelem fenyegeti nemcsak az egyes emberek, hanem az egész civilizáció részéről.« Olyan ténnyel állunk szemben, amit a még meg nem született élet elleni »bűn intézménye«-ként határozhatunk meg.” (Evangelium vitae, 59)

 

Összességében tehát a meg nem született gyermekek megölésének borzasztó bűne több százmillió ma élő ember lelkiismeretét terheli. A bűnük szellemi és erkölcsi súlya miatt is hazugságban élnek, és az ördög, az a körmönfont pusztító, kihasználja a bűnüket, hogy a szégyent és a sebet, amelyet az okoz, Isten és az Egyház ellen fordítsa. A terhességmegszakításon átesettek és annak végrehajtásában segédkezők közül sokan elhagyják az Egyházat és Istent, mert az ördög nem úgy mutatja be nekik az Egyházat, mint menedéket, mint a gyó-gyulásnak, a bűneik megbocsátásának helyét, hanem mint az emberi lelkiismeretük vádlóját. Pedig a hitük elhagyásával a gyógyulás egyetlen forrásának fordítanak hátat, holott az maga Jézus Krisztus, az Istenember, az életadó, aki a Katolikus Egyházban megbocsátja az összes bűnt. Jézus mindannyiunkért áldozta fel magát. Halálával és feltámadásával megbocsátotta minden bűnünket. Kivétel nélkül minden bűnöst magához hív – azokat is, akik a terhességmegszakítás bűnébe estek, ugyanis mindenkit meg akar szabadítani a bűn rabságából. Hogy az ember megtapasztalhassa Isten irgalmát, bizalommal kell fordulnia Jézushoz, meg kell bánnia és gyónnia a bűneit, és könyörögnie kell megbocsátásért. Ez meg is történik, ha hiszünk abban, hogy Isten a szeretet és az irgalom. És mivel az idő gyorsan múlik, és újabb meg újabb nemzedékek halnak meg és kerülnek Isten ítélőszéke elé, az Egyház sürgős teendője az, hogy felhívja az emberek figyelmét Isten irgalmára, ami nagyobb bármely bűnnél, még a legsúlyosabbnál is. Biztos nem véletlen, hogy épp a mai korban hirdette a világnak II. János Pál pápa Fausztina nővér üzenetét. Kinek szól az isteni irgalmasság üzenete, ha nem azoknak, akik lelkiismeretét a terhességmegszakítás bűne terheli?

További fontos feladat az engesztelés, amelyben részt kell vennie az Egyház minden, a probléma komolyságának tudatában lévő tagjának. Különösen fontos az ima, valamint az egyházmegyékben, a plébániákon és a családokban végzett vezeklés. Több mint egymilliárd ember van a világon, akit érint a terhességmegszakítás bűne, és nem akar megtérni, ezért pedig a pokol büntetése fenyegeti. Talán országos engesztelő központokat kellene létrehozni – templomokat, amelyekben állandó imával, a bűnbocsánat szentségével, az Oltáriszentséggel, lelki vezetéssel és a szentolvasó imádkozásával az életellenes bűnökért engesztelnének, továbbá könyörögnének a szentek és különösen az anyjuk méhében megölt gyermekek közbenjárásáért, valamint a terhességmegszakítás bűnébe esett emberek megtérésének irgalmáért. Olyan helyek lennének ezek, amelyek összekötik a mennyet a földdel, s ahol bőségesen áradna a megtisztulás kegyelme az egész nép számára. Nagyjából húszmillió gyermek megölése Lengyelország területén az abortusztörvény beiktatása óta eltelt harmincöt év alatt talán nem elég ok arra, hogy komolyabban elgondolkodjunk a dologról?

 

Még mindig aktuális II. János Pál pápa felhívása: „Sürgetően szükségünk van az életért szóló nagy imádságra szerte az egész világon. Minden keresztény közösségből, csoportból vagy társulásból, minden családból, s minden egyes hívő szívéből – a megszokott és külön ezért mondott imádságokban – szálljon föl Istenhez, az élet Teremtőjéhez és szerelmeséhez a buzgó kérés. Maga Jézus mutatta meg, hogy az imádság és a böjt a fő és leghatásosabb fegyver a gonosz erői ellen (vö. Mt 4,1–11), és mondta tanítványainak, hogy egyes ördögök másként nem űzhetők ki (vö. Mk 9,29). Alázattal és bátran kezdjünk újra imádkozni és böjtölni, hogy elnyerjük, hogy a Magasságból jövő erő lerontsa a család és a hazugság falait, melyek oly sok fivérünk és nővérünk szeme elől takarják el az életellenes magatartások és törvények romlott természetét, és nyissa meg szívüket a szeretet és az élet civilizációját szolgáló vágyakra és elhatározásokra.” (Evangelium vitae, 100)

A halálunk után az ítélőszék előtt mindannyiunknak fel lesz téve a kérdés: „És mit tettél a legkisebbekért?” Az Úr rendkívüli módon megáld mindenkit, aki az ő nevében oltalmazza a meg nem születettek életét, ezért már most el kell mondanunk Jézusnak: „Uram, a rendelkezésedre állok. Használj, és tégy velem belátásod szerint. Kérlek, mutasd meg, mit tegyek a meg nem születettek védelmében, és miként segítsem hozzá azokat, akiket a terhességmegszakítás bűne terhel, hogy kiengesztelődjenek veled.”

 

Leszek Dokowicz

 

Miként biztosítható a gyógyulás az abortusz bűne után

Mindenkinek, aki abortuszt végeztetett, vagy hozzájárult, testi, lelki, szellemi gyógyulásra van szüksége. Ez csakis úgy lehetséges, ha teljesen átadja magát Krisztusnak, és bizalommal merül el az ő végtelen irgalmában. A kiengesztelődés szentségében őszinte bűnbánattal és a megjavulás elhatározásával valld meg Jézusnak minden bűnödet, és amikor az Oltáriszentségben magadhoz veszed őt, könyörögj, hogy kiengesztelődj a megölt gyermekkel, hogy lélekben megölelhesd. Kérd Jézust, hogy árulja el a gyermek nemét! Azután adj neki nevet, és kérd őt, hogy bocsásson meg neked az abortuszért! Fogadd el Jézus megbocsátását és a gyermek megbocsátását is! Ha a gyermek és Isten is megbocsát neked, akkor te is bocsáss meg magadnak! Mondd el a gyermeknek, hogy szereted őt, és igyekezni fogsz mindennap imádkozni, a szentségekhez járulni, és az evangélium szerint élni, hogy minél jobban felkészülhess a halálod pillanatára, az Istennel való találkozásra, hogy utána együtt örülhessetek a mennyei életnek.

Ha mindezeket a gyógyuláshoz vezető lépéseket összekötöd a kiengesztelődés szentségével, valamint a szülőkért és a gyermekért bemutatott szentmisével, akkor Krisztus biztosan meg fog gyógyítani mindenkit, aki a posztabortusz-szindrómában szenved.

korábbi   |   következő vissza

Copyright © Wydawnictwo Agape Sp. z o.o. ul. Panny Marii 4, 60-962 Poznań, tel./ fax: 61/ 852 32 82 | tel. 61/ 647 26 86