Szülőnek lenni

Szerző: Mirosław Rucki

Mindannyian tudjuk, hogy Krisztus életét adta értünk és bűneinkért. Mégis gyakran elfelejtjük, hogy Jézus emberi megtestesüléséhez először Édesanyjának, Máriának az Igenje kellett, a Szűzanya nyitottsága az életre.

Milyen furcsa, hogy a Mária-tiszteletben elfelejtjük, hogy a Szűzanya igazi „értéke” és tiszteletreméltósága abban áll, hogy hitt Istenben és kész volt életet Jézusnak adni. Amikor Gábriel arkangyal hírül adta Máriának, hogy gyermeket vár és életet fog adni Jézusnak, az ő egyetlen meglepett kérdése mindössze annyi volt: Hogyan lehetséges ez, hiszen férfit nem ismerek?” (vö. Lk 1,43). Hogyan reagál manapság a legtöbb nő arra, mikor nem várt terhességével szembesül? „Úristen! Micsoda baklövés! Most mit csináljak? Mi lesz a terveimmel? A munkámmal? A lakásunkkal? Mit fognak szólni az emberek?”

Persze mondhatunk számos indokot – pozitívat és negatívat egyaránt – ilyen helyzetekben. De ma abban is mindnyájan egyetértünk, hogy Mária korában a nők a társadalmi diszkrimináció áldozatai voltak, és nem jutott nekik más, mint a gyermeknevelés és pelenkázás. Ma a nők tanulhatnak, számos szakma közül választhatnak, magas pozícióba kerülhetnek, és aktív szerepet játszhatnak a társadalmi és politikai életben. Következésszerűen a nők jobban fejleszthetik önmagukat és szakmai céljaikat is valóra válthatják. Mindez azonban veszteséggel is járhat a másik oldalon, valami igazán fontos dolog, az anyai szeretet elvesztésével. Hisz az igazság az, hogy Isten tervében az ember kiteljesedésnek és a tökéletes boldogságra való megérésnek a motorja éppen a szeretet.

A teremtéstörténetben megfigyelhetjük, milyen radikális különbség van a között, ahogy Isten megteremtette az embert, szemben azzal, ahogy a többi élőlényt életre hívta. Amikor Isten megteremtette az embert, egy férfit és egy nőt alkotott, akiket arra hívott, hogy sokasodjanak és népesítsék be a földet emberekkel. (Ter 1,27-28) Miért? Vajon nem alkothatott volna Isten egyből sok-sok embert, éppúgy, ahogy pl. egyből sokféle növény- és állatfajt teremtett? Bizonyára megtehette volna, de nem tette. Hanem úgy döntött, hogy meghívja az embereket a vele való együttműködésre, a szeretet és a szülői feladatok felvállalásán keresztül.

Szülőnek lenni ugyanis a szeretet egy különleges formája, melynek lényege, hogy két ember „önzetlenül egymásnak ajándékozza önmagát”. A kölcsönös megajándékozásról szól – mindenem odaadom házastársamnak, hogy kifejezzem szeretetemet és megteremtsem a körülményeket, melyekben Isten egy új emberi életet hozhat létre. S bizonyára senki sem tagadná, hogy az élet a legnagyobb ajándék, amit valaha kaphatunk valakitől. De ha mi megtagadjuk ezt az ajándékot a saját gyermekeinktől, akkor valami nincs rendben velünk. Súlyos bűnt követünk el, amikor ellenszegülünk Isten tervének, és elzárjuk magunkat az elől, hogy szülőkké válhassunk. Hiszen Isten ezekkel a szavakkal áldotta meg az emberiséget: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok...”, s azt kívánja, hogy mi örömmel teljesítjük ezt a boldogságot adó parancsot.

Mégis hányan sterilizáltatják magukat, egyes országokban nem is kis összegért. Úgy tesznek, mintha egy gyermek vállalása már emberfeletti terhet jelentene, s két gyermeké pedig már tiszta őrültség lenne. Csak felelőtlen „gyerekcsinálók” vállalnak több gyermeket – mondják ők. Úgy tekintenek a gyermekre, mint egy betolakodóra, teherre, önmegvalósításuk gátjára. De mit ér ez az önmegvalósítás, ha hiányzik belőle a szeretet, amelyet csak Istenben találhatunk meg igazán? Mire jók a céljaink és eredményeink, ha nem tudjuk megosztani szeretetünket egy kisgyerekkel? Mit ér a társadalmi életben való részvételünk, ha nem vagyunk képesek befogadni otthonunkba és bevezetni a világba egy új emberkét – saját gyermekünket, Isten gyermekét? Mindez semmit sem ér.       

Való igaz, hogy egy gyermeket etetni, öltöztetni kell, tetőt kell adni a feje fölé és el kell indítani az életben. Azt is megértem, amikor az emberek azt mondják, hogy bizonyos dolgokat nem tudnának megadni a gyereküknek és ezért mondanak le a babáról. S valóban: ha nincs bennük szeretetet, akkor tényleg nem tudnak mit adni gyereküknek. Elfelejtik, hogy „nagyobb boldogság adni, mint kapni” (ApCsel 20,35). Megtagadják önmaguktól, hogy gyermekük számára különlegesek és egyetlenek lehessenek. Nem ismerik majd meg az anya örömét gyermekei első léptei és szavai felett, a boldogságot, látva gyermeke örömteli mosolyát és szemében az élet örömét. Nem fogják megismerni azt a mély
és kölcsönös kötődést, amikor a gyerek kezdetben egy lépést sem tesz az anyja nélkül, s minden kis bajával és örömével őhozzá szalad. Nem ismerik majd meg a gyermekük által elért dolgok miatt érzett örömet és büszkeséget, a szeretetteljes kis esetlen rajzokat és üdvözlőlapokat „anyucinak és apucinak”. Elmulasztják annak a látványnak az élményét, mikor gyermekeik egymással játszanak, vagy akár csetepatéznak, mikor meghallgatják panaszaikat és vitáikat, hogy ki kit bántott meg. Sosem élik majd át annak büszke örömét, mikor láthatják, hogy gyermekük az ő segítségükkel old meg egy problémát – kicsinek és lényegtelennek tűnőt egy felnőtt számára, de a kisgyermeknek óriási és megterhelő. Ezek az emberek nem engedik meg maguknak, hogy Isten meglepje őket.

Mindent ők akarnak megtervezni és irányítani. Isten a legnagyobb ajándékkal, a gyermekkel szeretné megajándékozni a szülőket, mire az emberek válasza az: „majd ha én akarom, majd ha ez meg az már megvan.”

A mi áldott Szűzanyánk nem állt meg gondolkodni a részleteken, ahogy manapság számos nő teszi, belefeledkezve a tanulmányaiba, a munkájába, a házba, a kocsiba, a nyugdíj-előtakarékosságba és így tovább. Ehelyett Mária igen-t mondott Isten tervére, és feleség és anya lett. Imádkozzunk, hogy minden házaspár – Máriához hasonlóan – kész legyen elfogadni és szeretetével elárasztani valamennyi gyermekét; hogy minden megfogant gyermeket szeretettel fogadjanak szülei, függetlenül az esküvő kitűzött időpontjától vagy az esetleges társadalmi megítéléstől. Akik ilyen helyzetekben  is bíznak Istenben, nem fognak csalódni.

Vagy talán azok a házaspárok, akik elzárkóznak a szülővé válás ajándékától, vajon nehezebb helyzetbe kerülnének a gyermekáldással, mint amilyenben a Szűzanya volt?

Vajon ezekben az emberekben tényleg nincs elég szeretet és nagylelkűség ahhoz, hogy egy vagy több gyermeket befogadjanak az életükbe? Vajon tényleg ennyire elzárkóznak a valódi boldogság távlata elől...?

Csak az Istennel egyesült házaspárok képesek felfedezni és megvalósítani valódi hivatásukat. Isten, aki a szeretet, az egység és a béke forrása, meg szeretné adni mindannyiunk számára a szükséges kegyelmeket, és a napi imádság, a szentgyónás és a szentáldozás által a vele való közelebbi kapcsolatra hív bennünket. Ezért bízzuk Őrá a nehéz helyzeteket, amelyeket házasságunkban és családunkban megtapasztalunk. Megtehetjük ezt azáltal is, hogy csatlakozunk a Házaspárok Tiszta Szívek Mozgalmához. Mindössze annyit kell tennetek, hogy a bűnbánat szentségéhez járultok, s miután a szentáldozásban mindketten magatokhoz vettétek Jézust, mondjátok el közösen ezt a felajánló imádságot: 

 

„Urunk Jézus, Neked ajánljuk házasságunkat - értelmünket, emlékeinket, akaratunkat, lelkünket és testünket. Taníts meg bennünket azzal a szeretettel szeretni egymást és gyermekeinket, amely a te Irgalmas Szívedből árad. Adj Urunk mindkettőnknek olyan tiszta szívet, mely a te Szent Szívedhez hasonló, hogy mindketten bölcs, nagylelkű, hűséges és önzetlen szeretettel szerethessünk – olyan szeretettel, ami rendületlenül követi a te tanításodat és parancsaidat. Ebben a törekvésben legyenek segítségünkre napi közös családi imádságaink: a rózsafüzér imádság, az Isteni Irgalmasság rózsafüzére, a szentmisén való részvétel és a gyakori szentáldozás. Segíts, hogy minden súlyos bűnünket rögtön megvalljuk a bűnbánat szentségében. Add, hogy a házasság szentségének kegyelmeihez folyamatosan folyamodjunk.

Urunk Jézus, légy a mi szívünk mestere. Taníts meg bennünket vágyaink és érzéseink felett uralkodni, hogy szerelmünk egymás iránt és szeretetünk gyermekeink iránt ne lehessen hangulatunk és érzelmi állapotunk ingadozásának tárgya. Add, hogy szeretetünk inkább a törődés és gondoskodás folytonos kifejeződése legyen. Add nekünk a tiszta házastársi szeretet ajándékát, hogy nagylelkűen egymásnak tudjuk adni önmagunkat. Tisztítsd meg szeretetünket az önzéstől, hogy képesek legyünk mindig megbocsátani egymásnak és imádkozni egymásért – hátrahagyva nehezteléseinket.

Ígérjük, hogy szívünk tisztasága megőrzése érdekében sosem fogunk pornográf anyagokat olvasni, nézni, ill. vásárolni. Ígérjük, hogy sosem fogunk fogamzásgátló szereket használni, hanem mindig készek leszünk a gyermek befogadására, akit te küldesz nekünk. Segíts, Urunk, elkerülni mindazt, ami elcsábítana, megkísértene, vagy a Sátán rabszolgájává tenne minket.

Mária, Édesanyánk, vezess minket a hit útján a Szeretet Forrásához – Fiadhoz, Jézus Krisztushoz.

Isten Szolgája, II. János Pál pápához hasonlóan, mi is teljesen rád szeretnénk bízni magunkat. Totus Tuus, Mária! Egészen a Tiéd, Mária! Szeplőtelen Szívedre bízzuk magunkat – mindenben, amik vagyunk, amit teszünk, amerre járunk, életünk minden pillanatát. Ámen.”

 

Kedves Olvasóink! Kérjük, írjatok nekünk döntésetekről, amennyiben csatlakoztok a Házaspárok Tiszta Szívek Mozgalmához. Küldjétek el nekünk a címeteket, születési dátumotokat, és hogy mikor döntöttetek így. Mi ekkor fel fogunk venni benneteket a Tiszta Szívek Könyvébe, imádkozunk értetek és imáinkat küldjük nektek. Mindennapi nehézségeitek közepette kérje ki számotokra a szükséges kegyelmeket és Isten áldását Mária, a Családok Királynője.

 

Mirosław Rucki

 

korábbi   |   következő vissza

Copyright © Wydawnictwo Agape Sp. z o.o. ul. Panny Marii 4, 60-962 Poznań, tel./ fax: 61/ 852 32 82 | tel. 61/ 647 26 86