A Katolicizmus Amerikában a kedvezőtlen körülmények ellenére is jelen van

Szerző: Grzegorz Kucharczyk

A pápa szavai valóban prófétaiak voltak: Miután 1644-ben visszatért Kanadába, Jogues atya újra a misszionáriusi munkának szentelte magát. 1646-ban az irokézek fogságba vetették és megölték őt. Majdnem 300 évvel később, 1930-ban, XI. Pius pápa szentté avatta és a hit vértanújává nyilvánította Jogues Izsák atyát.

Kanada – a hit ára

Kanada kereszténységre térítése a franciák Szent Lőrinc-folyó környéki jelenlétével függ össze. A folyó Kanada nagy meghódítójának, Jacques Cartier-nek köszönheti a nevét. Ő volt az, aki a 16. század 30‑as és 40‑es éveiben felderítette az országot egészen Québecig, mely azóta a franciákhoz tartozó észak-amerikai területek gyöngyszemévé vált. Kanada szisztematikus evangelizációja a 17. században kezdődött el. Akkor jöttek a ferencesek (1615) és a jezsuiták (1625) Samuel de Champlain meghívására, aki 1608-tól Québec francia igazgatásának élén állt. Missziójuk, mint ahogy más szerzetesrendeké is, a Szent Lőrinc-folyótól északra, egészen az északnyugati prérikig nyúló vidéken élő algonkin, valamint az Ontario-tótól délre fekvő területeken lakó huron és irokéz indián törzsekre irányult.

Isten igéjének hirdetése Kanadában is nemegyszer a misszionáriusok életébe került. 1646-ban az irokéz indián törzs tagjai megölték a jezsuita Jogues Izsákot, aki 1636-tól missziós tevékenységet folytatott Észak-Amerikában. Ő volt az első katolikus pap, aki eljutott egészen Manhattan szigetéig (a mai New Yorkba). 1642-ben a mohawk indián törzs tagjai elfogták Jogues atyát és borzalmasan megkínozták. Több mint egy évig tartották fogva, aztán az új-amszterdami (ahogyan akkor New Yorkot hívták) holland (kálvinista) telepesek közbelépésének köszönhetően szabadon engedték őt. VII. Orbán pápa már 1643-ban, tehát még a misszionárius életében, „Krisztus vértanújának” nevezte Jogues atyát, és rendkívüli kiváltságként engedélyezte neki a szentmise bemutatását abban a helyzetben, melyben egyébként abban a korban ez kánonilag nem volt megengedve: kínzói ugyanis a kínzás során kezének egyes ujjait levágták és megégették.

A pápa szavai valóban prófétaiak voltak: Miután 1644-ben visszatért Kanadába, Jogues atya újra a misszionáriusi munkának szentelte magát. 1646-ban az irokézek fogságba vetették és megölték őt. Majdnem 300 évvel később, 1930-ban, XI. Pius szentté avatta és a hit vértanújává nyilvánította Jogues Izsák atyát. Vele együtt szentté avatott hét másik misszionáriust is, akik Kanada evangelizációja során vértanúhalált haltak.

Az 1648-as és az 1649-es év volt a legtragikusabb a Québecben működő jezsuita misszionáriusok számára. Abban az időben a huron törzs elfogott és megölt öt jezsuitát: Daniel, Brebeuf, Lallemant, Garnier és Chabanel atyákat. Mindannyiukat kegyetlenül megkínozták (fokozatosan megcsonkították és élve megégették őket), de mindennek ellenére egyikük sem tagadta meg a Krisztusba vetett hitét. A végsőkig kitartottak.

1763-ban Kanada brit fennhatóság alá került. Bár a párizsi béke, melyben Franciaország lemondott erről a gyarmatáról, a katolikusoknak garantálta a hitük szabad megvallását és gyakorlását, a valóság egészen más volt. A britek Kanadában is meg akarták valósítani a katolikusokat diszkrimináló politikájukat, melyet a Brit-szigeteken az ún. büntetőtörvényekkel vezettek be (lásd a Szeressétek egymást! korábbi számaiban megjelent, a témával foglalkozó cikkeket.) Az ún. büntetőtörvények (penal laws) bevezetésének előkészítése az addig érvényben lévő katolikus törvények korlátozása volt. Például a jezsuitáknak és a ferenceseknek tilos volt kanadai újoncokat felvenni, vagy segítséget kérni európai testvéreiktől.

A helyzet 1774-ben nyugodott meg. Akkor az ún. Quebec Act alapján a britek véglegesen elismerték a katolikusok szabad vallásgyakorlási jogát, és megszüntették a diszkriminatív intézkedéseket. Az, hogy a britek ilyen hirtelen visszatértek a valódi tolerancia politikájához, kétségkívül az észak-amerikai brit gyarmatokon beállt helyzet következtében történt. Ott ugyanis a függetlenségi háború küszöbén álltak
(s ez 1776-ban ki is tört).

„Törd ki a pápa nyakát”

Az amerikai telepesek között, akik 1776-ban fegyvert ragadtak a britek ellen, és a függetlenségért harcoltak, a katolikusok kétszeresen is diszkriminálva voltak. Nemcsak – mint a többiek – a kedvezőtlen (elsősorban gazdasági) törvények miatt, melyeket Londonból rendeltek el, hanem a kolóniák protestáns többsége által is.

Az amerikai kolóniák létrejöttének időpontját 1620-ra teszik – ekkor ért partot a Mayflower hajó az angliai puritán menekültekkel Massachusettsben. A puritánok (az angol protestantizmus radikális ága, melyet abban az időben üldöztek Angliában) megalakították a saját kolóniáikat, miközben üldözték a katolikusokat. (Az általánosan elterjedt téves véleménnyel ellentétben az Egyesült Államok gyökerei mélyen vallásosak, a katolikusellenes irányzatok nyomáról nem is szólva.)

A massachusettsi puritán kolónia megalakulásának kezdetétől a katolikus papoknak a meghozott törvények alapján tilos volt oda belépniük. Annak a papnak, akit az állami hatalom ismételten rajtakapott, hogy illegálisan tartózkodik Massachusettsben, halálbüntetéssel kellett számolnia. Sőt, ebben a puritán kolóniában még a karácsony ünneplése is tilos volt, mert ezt „pápista bálványimádásnak” hívták.

Új-Anglia (ahogy a mai Egyesült Államok északnyugati részén fekvő puritán kolóniák nevezték magukat) át volt itatva a katolikusellenes tendenciákkal. A gyermekkönyvek és a tankönyvek számos szöveget, versikét, rigmust és rajzot tartalmaztak, melyek a „pápista bűntényekről” voltak hivatottak oktatni és azokra emlékeztetni. A 17. század egyik legnépszerűbb gyermekjátékát Massachusettsben így hívták: Break the Pope’s Neck (törd ki a pápa nyakát)…

Ezt a tartós katolikusellenes fóbiát, melyet az amerikai kultúra alapítói tartottak életben, tanúsítja az a végrendelet is, melyet az alakuló Harvard Egyetem egyik szponzora, Paul Dudley hagyott hátra 1750-ben. Az adományozó vagyonából finanszírozott előadások célja „a Római Egyház bálványimádásának, zsarnokságának, hataloméhségének és elítélendő eretnekségének leleplezése, elítélése és nyilvánvalóvá tétele” volt. Az ún. Dudley-előadássorozatot egészen a 20. századig tartották a Harvardon.

Mint tudjuk, a puritánok vallási fanatizmusa a legerőteljesebben – és egyúttal a legtragikusabban – az ún. salemi boszorkányok ügyében nyilvánult meg. A 17. század végén Salem város puritánjai felakasztottak néhány boszorkánysággal megvádolt nőt. Egyik áldozatukat, aki Goody Glover néven ismert, még ennél is rosszabb dologgal vádolták meg. A törvényszéki jegyzőkönyvben ezt írták: „…a vad írek egyike volt, római katolikusnak vallotta magát, és helyesen elmondta latinul a Miatyánkot.” A szerencsétlen nőt az sem mentette meg, hogy elmondta angolul az Úr imádságát. A többi „salemi boszorkánnyal” együtt felakasztották.

A katolikusok diszkriminációja a 17.
és a 18. században azokban a kolóniákban is napirenden volt, ahol az egyetlen hivatalos egyház az anglikán egyház volt (tegyük hozzá, hogy a puritánok az anglikán egyházat is elutasították, mert szerintük „túl katolikus” volt). Virginiában 1606-tól volt ilyen a jogi helyzet, s ehhez hozzáadódott a katolikusellenes „büntetőtörvények” széles körű hatálya. Egy 1631-ből származó törvény alapján csak az anglikán egyház tagjai élvezhették a teljes körű polgári jogokat. 1642-ben a katolikusoknak megtiltották a templomok építését, és katolikus lelkipásztorok nem tartózkodhattak az állam területén. 1691-ben Virginiában elfogadták a toleranciatörvényt (ebben elsősorban a kvékerek tolerálásáról volt szó, akik abban az időben érkeztek, és szintén nem tartoztak az állami egyházba), mely meghatározta, hogy „Isten tisztelete mostantól minden kereszténynek a szabad lelkiismeretére van bízva, kivéve a pápistákat”. Hasonló volt a politikai helyzet New Hampshire-ben is, ahol 1689-től – angol példára – minden lakost kötelezett a pápa és a „Római Egyház téveszméi” ellen tett eskü, miközben a polgárjogok teljes körű érvényesítése az eskü tartalmától függött.

Jezsuiták, indiánok és összeesküvés-elmélet

Kivételt csupán Maryland képezett, melyet 1634-ben katolikusok alapítottak, mint „Mária országát” (Maryland). A lakosságot a Calvert katolikus nemzetség kormányozta. A lakosság többsége katolikus volt, melyek között – ami a többi amerikai kolóniában hallatlan dolog volt – jezsuiták is voltak. Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy a protestánsokkal együtt Európából Észak-Amerikába is eljutott és elterjedt a jezsuita összeesküvésről szóló elmélet. A nőket boszorkánysággal vádolták („salemi boszorkányok”), s a jezsuitákat okolták az összes többi szerencsétlenségért, például azért, hogy indián támadásokat szerveznek a telepesek ellen. Az állítólag a telepesek ellen irányuló, a jezsuiták és az indiánok közötti vélt egyezségekről szóló abszurd híreszteléseket nem cáfolták meg azok az ismert tények sem, hogy ugyanezek az indiánok miképpen üldözték a Jézus Társasága tagjait (lásd fent).

1675-ben az indián felkelés (az ún. Fülöp király háborúja) alatt az egyik új-angliai brit hivatalnok a következő üzenetet küldte Londonba: „Okunk van rá, hogy attól tartsunk, a jezsuitáknak, azoknak az összeesküvőknek – az Ön királyi koronája és a protestáns vallás nagy ellenségeinek – is részük volt ezekben az eseményekben.”

A jezsuita összeesküvés híresztelésének mániáját az is erősítette, hogy a 18. században az észak-amerikai brit kolóniák délen Floridával voltak határosak, mely a katolikus Spanyolországhoz tartozott. Ott akadályok nélkül működtek többek között a jezsuiták is. 1702-1704-ben Dél-Karolina kormányzója, James Moore, úgy döntött, hogy aktívan harcolni fog a spanyol Floridából fenyegető „jezsuita veszély” ellen. Két rablóhadjáratot szervezett Floridába ezzel a céllal, s ezek során a misszionáriusokat legyilkolták, a katolikus missziókat felgyújtották, a spanyol kolóniából pedig több ezer (katolikus) lakost rabszolgaságba hurcoltak.

A vélt jezsuita összeesküvés miatti növekvő pánikról tanúskodnak azok az események, melyek 1741-ben játszódtak le New Yorkban, ahol a kormányzók már 1689-ben megtiltották a katolikus misszionáriusoknak, hogy területükön tartózkodjanak. A város egyik protestáns kápolnáját elpusztító tűzvésszel és a helyi börtön néger foglyai közti zavargásokkal a jezsuitákat vádolták meg. Ugyanabban az időben New York lakosai között kézről kézre járt Georgia kormányzójának, James Oglethorpe-nak (hiteles) levele, melyben „a spanyol papok összeesküvésére” figyelmeztet, akik állítólag fel akarták gyújtani a brit kolónia legnagyobb városait. Az áldozati bárány John Ury, egy anglikán lelkipásztor lett, akit a tömeg „rejtett jezsuitának” nevezett. A bíróság halálra ítélte, az ítéletet késedelem nélkül végrehajtották. A többi „jezsuita összeesküvőt”, 2 fehéret és 21 feketét, halálra kínozták.

A katolikusellenes (jezsuitaellenes) fóbia következő hulláma 1756 és 1763 között söpört végig az amerikai kolóniákon, a háború alatt, mely során a britek átvették az uralmat a francia Kanada fölött. A brit hadsereg minden sikertelenségét a „pápista összeesküvés” eredményeként tüntették fel. Virginia kormányzója, Dinwiddie, a britek sikertelenségeit például „a német katolikusok felől tapasztalható veszéllyel” magyarázta.

A marylandi katolikusok jó időszaka 1644-ben véget ért. Az amerikai telepesek protestáns többsége a határokon túli katolikus területeket (Floridát) sem tolerálta, a saját területükön meg végképp nem akarták őket. Ezért 1644-ben Virginia kormányzója, William Claiborne, megtámadta Marylandet. A marylandi katolikusok 1644 és 1646 között ennek következtében katakombákba kényszerültek.

Miután 1646-ban Leonard Calvert katolikus kormányzó jutott hatalomra, a katolikusok üldözése véget ért. Ennek ellenére egészen a 17. század végéig az államban rejtett protestáns-katolikus polgárháború folyt. 1691-ben – II. Jakab, Anglia katolikus királyának trónfosztása után – Marylandben mindenre kiterjedően bevezették a katolikusellenes büntetőtörvényeket. Attól kezdve a szentmiséket csak magánházakban mutatták be; a besúgókat gazdagon megjutalmazták. Azt a papot, akit nyilvános helyen szentmise bemutatásán kaptak rajta, életfogytiglanra ítélhették; minden katolikusnak megtiltották a fegyverviselést, és kétszeres adót fizettettek velük.

 

Grzegorz Kucharczyk

korábbi   |   következő vissza

Copyright © Wydawnictwo Agape Sp. z o.o. ul. Panny Marii 4, 60-962 Poznań, tel./ fax: 61/ 852 32 82 | tel. 61/ 647 26 86