„Sokakat kell kiragadnod az ördög karmai közül”

Szerző: Teresa Tyszkiewicz

A misztikusok és a stigmatizáltak különleges ajándékok az Egyház és az emberiség számára. Isten az ő életükön keresztül rendkívüli módon szólítja meg az emberek lelkiismeretét, és megtérésre, bűnbánatra hívja őket. Korunk egyik nagy misztikusa és stigmatizáltja Wanda Boniszewska nővér (1907–2003) az Angyalokról Nevezett Nővérek Kongregációjából. Nem mindennapi személy ő, Isten választotta ki, hogy – Marthe Robinhoz és korunk más stigmatizáltjaihoz hasonlóan – a világ gonoszságáért elégtételt adva tegyen tanúságot hősies áldozatával.

A hivatás születése

Wanda Boniszewska 1907-ben született egy vallásos nemesi családban, nem messze Vilniustól. Nagyapja a januári felkelés után elveszítette vagyonát, és aztán már csak a fia tudott ötven hektár földet vásárolni a Navahrudak melletti Novaja Kamionka faluban az Amerikában, nehéz munkával keresett pénzén. Wanda édesanyja zsidó volt, akit örökbe fogadott egy lengyel katolikus család, és gondoskodott vallásos neveléséről. Tizenhat éves korában keresztelkedett meg, és tudatosan választotta a katolikus vallást. Franciszek és Helena Boniszewskinek tizenegy gyermeke volt; házukban a mély vallásosság, a kölcsönös segítség, a munka iránti tisztelet és a hazaszeretet légköre uralkodott.

Wandában már fiatal korában felébredt a vágy, hogy szerzetes nővérként Istennek szentelje magát. Amikor tizenhat éves lett, jelentkezett az új, Angyalokról Nevezett Nővérek Kongregációjába, melyet nem sokkal azelőtt Wincenty Kluczyński érsek alapított. E rejtett, szerzetesruha nélküli kongregáció feladata az volt, hogy segítsék a papokat a lelkipásztori munkában. Wandát azonban fiatal kora miatt nem vették fel. Azt tanácsolták neki, hogy fejezze be az általános iskolát, és végezzen el egy egyéves gazdasági tanfolyamot. Az abból az időből származó fényképén egy derék, kerek, örömteli arcocskát láthatunk, és két szorosra font hajfonatot. Végül 1926-ban vették fel Wandát az Angyalokról Nevezett Nővérek Kongregációjába. Wanda misztikus élményekkel gazdagított, nagyon intenzív belső életét vitte magával a szerzetesközösségbe. Lelki szemeivel látta Jézust a szentmise alatt. Jézus beszélt hozzá, nehéz és áldozattal teli utat jövendölt meg számára, és ennek készséges elfogadását kérte tőle: „Kereszten lesz az életed. Vigyázz, le ne szállj róla, mert az ellenség már készíti hadseregét.” Ezeket a szavakat akkor hallotta, amikor még a szülői házban élt. Később aztán megismétlődtek. Az már gyermekkorától előfordult vele, hogy valaki más
szenvedését vagy betegségét látva arra kérte Jézust, hadd vehesse azt magára – és ez meg is történt.

 

A keresztre feszítés hegyére vezető út

A szerzetesi élet során Wanda nővér misztikus élményei megsokszorozódtak. Jézus Krisztus mind egyértelműbben nyilatkoztatta ki választottja előtt, hogy mit vár el tőle: „Teljesen add át magad nekem.” Máskor: „Az a szándékom, hogy áldozattá tegyelek téged.” A fiatal szerzetesnő a legnagyobb alázattal hallgatta Szerelme szavait, bár nem minden aggodalom nélkül.

A legnagyobb nyugtalanságot és zavart az okozta lelkében, hogy úgy érezte, nem fogja tudni teljesíteni Jézus kívánságait ebben a Kongregációban, melybe belépett. Elkezdett keresni egy klauzúrás, szemlélődő, az imádságra és aszkézisre irányuló rendet. Jézus azonban megértette vele, hogy azt akarja, hogy pont az Angyalokról Nevezett Nővérek Kongregációjában legyen: „Azt akarom, hogy hozd meg ezt az áldozatot értem, és maradj itt. Megadom neked a kitartás kegyelmét.” És amikor még azon gondolkozott, hogy átlépne a bencés nővérekhez, jól érthető hangot hallott: „Maradj itt, ha szereted a megfeszített Jézust.” Ő pedig így válaszolt: „Jól van.”

A beöltözése napján, Vilniusban, Jézus ezt mondta neki: „Azt akarom, hogy keresztre légy feszítve azokért, akik nem akarják ismerni a keresztet, s főként azokért akarlak megfeszíteni, akiknek bőségesen juttatok a kegyelmekből.”

Wanda nővér számára nagy segítséget jelentettek a gyóntatói, amint azt Jézus előre megmondta. Ők arra utasították Wandát, hogy jegyezze fel Jézus szavait, aminek köszönhetően ma ismerhetjük ennek a misztikusnak a lelki történetét. A feljegyzéseket engedelmességből készítette, majd megmutatta a gyóntatóinak; azok figyelmesen áttanulmányozták, s nyilvánvalóvá lett előttük gyónójuk küldetésének fontossága.

Wanda nővér egyre jobban megértette, hogy Jézus miért ezt a papoknak segítő kongregációt választotta ki számára. Pontosan ilyen segítséget kívánt, de sokkal magasabb szinten. Nem elég ugyanis helyettesíteni a papot a hittanórán, dolgozni a plébánián vagy a plébániahivatalban, feltétlenül szükséges állandó imával és áldozattal is támogatni a papi hivatást.

Jézus számos alkalommal magyarázta Wanda nővérnek, miben kell rejlenie ennek a segítségnek: „Azt akarom, hogy szenvedj értem. Engesztelésül választottalak ki téged a sértésekért, melyeket a nekem szentelt lelkektől kapok. (…) Minden kedves és fájdalmas pillanatot ajánlj fel a papokért és a szerzetesrendekért. (…) El akarok telni a nekem szentelt lelkek életszentség utáni vágyával. (…) Én, Jézus, ebben az ostyában vártam rád, és sok szeretetet hozok neked. Azt a feladatot adom neked, hogy ragadd ki a papok lelkét ellenségünk karmai közül. Gyermekem, én haldoklom, és haldokolni fogok, míg a pap meg nem tér tévútjáról. Azt akarom, hogy vigaszom légy ebben a haldoklásban. Olyan hosszú ideig kell elégtételt adnod, ameddig csak akarom. Legjobban a határozatlan lelkek miatt szenvedek, akik könnyen tévútra térnek. Látod, én az egész világ bűnei miatt haldoklom, de te csak egy kis részüket érzed.”

 

Együtt a kereszten

A Jézus szenvedésében való részvételnek ez a kis része egyre kézzelfoghatóbbá vált. Wanda nővér időnként fájdalmat kezdett érezni az Üdvözítő sebeinek megfelelő helyeken, a szentmise alatt, a keresztúti ájtatosság alatt, a hónap első csütörtökén és péntekén. A külső stigmák 1934-ben váltak láthatóvá. Wanda gondosan elrejtette őket egészen addig, míg maga a gyóntatója, Tadeusz Makarewicz, észre nem vette őket. Nem sokkal azután a sebeket, valamint sok más jelet is, mint például az ostorozás okozta kék foltokat meg a fejsérüléseket, Wanda nővér ápolónője, Rozalia nővér is észrevette. Mivel tudta, hogy a stigmatizált nővérnek milyen fontos a diszkréció, maga mosta a kötszereit, ápolta őt, és gondoskodott róla.

Wanda nővér stigmái részét képezték a papokért és a szerzetesrendekért elviselt áldozatának. Jézus sokszor elmagyarázta neki, hogy különösen a neki szentelt lelkeket szereti, ők állnak hozzá a legközelebb, és szenved, ha nem követik őt – de mindig végtelenül irgalmas hozzájuk.

Wanda nővér nagyon ügyelt arra, hogy misztikus élményeiről a gyóntatóin és az elöljáróin kívül senki se szerezzen tudomást; attól félt, hogy ellenkező esetben a gőg bűnébe esik. Miután megkapta a stigmákat, többé nem látogatott haza. Csendes megegyezése volt a szeretett Üdvözítővel, hogy a tőle kapott ajándékokat illetéktelen szemek nem láthatják.

Igyekezett a lehető legjobban teljesíteni minden kötelességét a rendházban, segíteni az embereknek, odaadóan foglalkozni a gyermekekkel, akiket hittanra tanított (az ő diákja volt többek között a későbbi érsek, Henryk Gulbinowicz is), igyekezett erőt venni magán és engedelmeskedni a nővéreknek, valamint elvégezni a kellemetlen és megerőltető munkákat. Csakis alázatból és engedelmességből írta fel a Jézustól hallott szavakat és a misztikus élményeit, mert gyóntatói ezt kívánták tőle.

Wanda nővér papokért és szerzetesrendekért elviselt buzgó áldozata kiváltotta a gonosz lelkek reakcióját. A szerzetes nővérnek hamis látomásai és párbeszédei voltak, melyek kétségbeesésbe és az öngyilkosság gondolatába hajszolták őt. Ilyenkor lélekben Szűz Mária palástja alá menekült. Kétszer a fulladás kínjait élte át, továbbá nagy kétségbeesést, mikor úgy érezte, hogy vastag kötelekkel kötözték meg, s nem tud kiszabadulni. Csak a pap látogatása és az ördögűzés szabadította meg őt ettől a kínszenvedéstől. Később megkapta a felismerést, hogy az elfogadott szenvedés által két papot mentett meg attól, hogy felakasszák magukat.

 

A tanúságtétel ideje

A mindennapi életben Wanda nővér átlagos, habitus nélküli szerzetes nővér volt, aki katekétaként dolgozott az iskolában, dolgozott a plébánián is, és részt vett a gazdasági munkákban a kolostorban. Mindig nyugodt és mosolygós volt. Hosszabb időn át a kongregáció szerény házában élt Pryciunyban, 40 km-re Vilniustól. A nővérek szerencsésen túlélték ott a második világháborút és a változó megszállásokat. 1946-ban a nővérek – és nem csak Pryciunyban – újabb dilemma előtt álltak: Települjenek át Lengyelországba, vagy maradjanak a Szovjetunióban? Wanda nővér és a ház elöljárója, Rozalia Rodziewicz nővér, úgy döntöttek, hogy maradnak, és segítik a környéken még működő lelkipásztorokat, többek között a helyi plébánost, Jan Pryszmontot. Az üldözés azonban súlyosbodott: A görög katolikus egyházat illegálisnak nyilvánították, szerzetesrendjeit megszüntették, és papjait üldözték a lelkipásztori tevékenység bármely jeléért. Antoni Ząbek jezsuita atya, görög katolikus pap az Angyalokról Nevezett Nővérek Kon-gregációjának épületeiben bujkált.

Húsvét első napja volt, 1950. április 9-e. Hajnalhasadáskor a nővérek Pryciunyban a feltámadási misére készülődtek Bujwidzébe. Egyszer csak a házat és a többi épületet körülvették a nemzetbiztonságiak és a hadsereg. Házkutatást végeztek, megtalálták Ząbek atyát, és őrizetbe vették az elöljáró nővérrel, Rozalia Rodziewiczcsel együtt. Az eseményeket látva Wanda nővér lélekben Jézushoz fordult: „Mi történt? Hol vagy?” És ezt a választ kapta: „A te vágyakozásod most megegyezik a tisztítótűzben lévő lelkek vágyakozásával, és több mint hat évig fog tartani – ebben az időszakban a pokoli átkozódáshoz hasonló átkozódást is megtapasztalod majd, de légy mellettem, veled leszek, vigasztaló angyalokat küldök hozzád – még nagyobb kísértést fogsz elszenvedni, de Anyám kegyelméből győzni fogsz.”

Két nappal később Wanda nővért is őrizetbe vették; a belügyminisztérium épületébe vitték Vilniusba. Elkezdődtek az igencsak fárasztó kihallgatások. A kihallgató tisztek tudták, hogy szerzetes nővérrel van dolguk. Egyesek számára ez gúnyolódásra és rendkívüli rosszindulatra adott okot a „szent hazudozó” iránt, míg másokból ez a tény valamiféle sajnálatot váltott ki. Wanda nővér szervezete sohasem volt erős, ezért a börtöni körülmények között és a kihallgatások során elszenvedett kínzások miatt hamar legyengült. A stigmái is kiújultak, melyek az utóbbi időben ritkábban jelentkeztek. Végül át kellett őt szállítani a łukiszki rabkórházba. Ott átesett néhány súlyos betegségen, melyekből úgy-ahogy kigyógyították, de a stigmák megmaradtak, az orvosok nem tudtak velük mit kezdeni. Nem segített semmilyen gyógyszer. Az orvosok úgy jellemezték, mint a visszerek egy fajtáját, de érezték, hogy valamiféle titokkal van dolguk.

Wanda börtönévei, a „tisztítótüze”, részletesen ismeretes a naplónak köszönhetően, melyet gyóntatója parancsára írt meg a szabadulása után. Ezek az egyszerű, őszinte és szerény feljegyzések felfedik az egész igazságot a stigmatizált szenvedéséről – „tisztítótüzéről”, ahogyan ő nevezte –, valamint arról, hogyan működött Isten rajta keresztül.

Wanda már a łukiszki rabkórházban megértette feladatát: „A nagy, közös kórteremben igyekeztem segíteni azoknak, akik jobban szenvedtek, és a saját tej-, vaj- és fehérkenyér-adagomat a többi szenvedőnek adtam. Együtt imádkoztuk a rózsafüzért, ami meg volt tiltva. Az ellenőrzések során elvették a rózsafüzéreinket és a keresztjeinket, melyeket kenyérből készítettünk, és megsemmisítették őket, de ebben a dologban nem javultam meg, mindig készítettem újakat.”

A testi szenvedés állandó része volt Wanda nővér életének: „A legkülönfélébb testi betegségek következtében más lettem a Szerelmemhez fűződő kapcsolatomban, bátrabb, sőt, mondhatnám, hogy szemtelen. A legkisebb aprósággal is hozzá fordultam, meg az Édesanyjához, a szentekhez és az őrangyalokhoz, és mindent elmondtam nekik. Sajnáltam azt a sok fiatal foglyot, akiket golyó általi halálra ítéltek. Minderről beszéltem az égnek.” Az a gondolat kísérte őt, hogy ugyanazt éli át, amit Jézus, a tabernákulum foglyaként: „Az, hogy megértettem az eucharisztikus Fogoly szenvedését, fájdalmasabb volt számomra, mint a testi fájdalmak, emellett azonban lelkemben megszületett Isten olyannyira élő jelenléte, hogy ez enyhülést hozott számomra az igazán nehéz lelki bánat pillanataiban.”

 

Miután tíz év börtönre ítélték, egészségi állapotára való tekintettel, mely lehetetlenné tette számára a munkát a táborban, Wanda nővért a verhnyeuralszki börtönbe helyezték át. Többet volt ott a kórházban, mint a közös cellában. Mivel nem hagyta el imáit, melyekhez fogolytársnői is csatlakoztak, gyakran kihallgatásra vitték, ahol kínozták őt, azután magánzárkába zárták. Ott alig 2-3 napot bírt ki, azután súlyos betegként kórházba kellett küldeni őt. És ez körbe-körbe ismétlődött. Wanda nővér számos betegségen esett át: vesegyulladáson, epehólyag-gyulladáson, súlyos hashártyagyulladáson, influenzán, torokgyulladáson, kétszeres agyhártyagyulladáson; melldaganatra is operálták, mely egy kihallgatás során kapott ütés következtében keletkezett. Úgy nézett ki, mint egy csontváz. Az orvosok segíteni próbáltak rajta, de maguk is úgy vélték, hogy csoda, hogy még él. Látták a stigmáit, tanúi voltak önkívületi állapotainak, melyek során Wanda átélte Jézus haláltusáját; azt hitték, hogy ő haldoklik. Megállapították, hogy amit látnak, túlmutat az orvostudomány határain. Mivel Wanda szinte egyáltalán nem tudott enni, örült, hogy ételadagját szétoszthatta fogolytársai között. Jóakarattal, alázattal és Istenbe vetett bizalommal teli hozzáállása tiszteletet és szimpátiát ébresztett; fogolytársnői, akik imáiba is bekapcsolódtak, szerették őt, az orvosok és a nővérek szintúgy. Számos kihallgató és börtönőr, sőt, azok is, akik a kihallgatások során durván viselkedtek vele, később eljöttek hozzá, hogy bocsánatot kérjenek, és kérték, hogy imádkozzon értük.

Egyikük különösképpen kínozta Wandát; később aztán egy éjjel elment hozzá, és azt mondta: „Most már meggyőződtem róla, hogy van Isten, mert a lelkiismeretem nem hagy nyugodni, és keresztet kellett vetnem. Édesanyám hívő, és most én is hívő akarok lenni, mint maga.” Wanda így felelt neki: „Nagyon szeretném, ha ön és az egész családja elnyerné a hitet.” Később az egyik nővér megsúgta Wandának, hogy az illetőt kizárták a pártból, és más helyre küldték, „mert azt mondta, hogy magát igazságtalanul ítélték el; és azt állította, hogy Isten létezik”.

 

A legrosszabb emlékei Wandának a magánzárkában eltöltött hosszú időhöz fűződnek, amikor nem érintkezhetett az emberekkel. Erre egyik beépített fogolytársának a feljelentése után ítélték: „Álmatlan éjszakák, szörnyűek, hosszúak, egy kis piros fénynél, mely rontja a szemet és nehezíti a látást. (…) Fejemben sötét gondolatok örvénylenek: minden hazugság, becsaptad az embereket és magadat is. (…) Nehéz most leírnom a lelki kínokat. (…) Jézus neve – ez volt minden: az elmélkedés is, az ima is. Máskor csak ezt tudtam mondani: »Bűn nélkül fogantatott Mária!« Ezt az időszakot a pokolhoz hasonlítanám. (…) Istenem, milyen nehéz Isten nélkül élni! Szerencsétlen emberek, akik nem ismerik őt…! Így akarta Isten, hogy átérezzem, milyen a lélek élete nélküle… Ezt senkinek sem kívánom.”

Csak 1953-ban, Sztálin halála után enyhült egy kicsit a börtönélet. Wanda visszatért a közös cellába.

Előfordult, hogy álmában Sztálinról, Berijáról, Abakumovról vagy Molotovról mondott olyan dolgokat, melyekről sem ő, sem senki más a környezetében nem tudhatott. Ez felkeltette a börtönfunkcionáriusok éberségét és nyugtalanságát. Wanda a kihallgatások során elmagyarázta, hogy ő személyesen semmit sem tud róluk, hiszen már annyi éve börtönben van: „Ha valamit is pontosan mondtam, az az Istentől vagy az angyalomtól származott.”

Arra, hogy hogyan élte túl Wanda nővér a börtön „tisztítótüzét”, hogyan bírt ki fizikailag és főleg pszichikailag annyi évet szentségek nélkül, fényt derít egy részlet az emlékeiből. Még az öngyilkosságra irányuló kísértések közepette „sem tűnt el gondolataimból Isten és Szűz Mária jelenlétének tudata. Ezekben a pillanatokban gondolatban elmehettem valamelyik templomba, ahol Jézus szomorú volt a szentségházban, vagy ahol a pap (akár méltatlanul) kimondott szavainak hatalmából Jézus engedelmesen alászállt a kenyér jelentéktelen színébe. Gyakran igyekeztem legalább gondolatban egyesülni az Eucharisztia angyalainak lelkével, hogy dicsőítsem őt a szentmisében. (…) Párszor az volt a benyomásom, hogy az eucharisztikus Jézus ott van a szívemben, bár talán ez csak az én fantáziám volt, de úgy éreztem, mintha magamhoz vettem volna őt. De hogyan? Az ápolónővér orvosságot adott nekem, de orvosság helyett ez szentáldozás volt. Micsoda öröm! (…) Az ilyen szentáldozás után pár napig mintha Szerelmem ölelésében lettem volna. Micsoda szeretet! Megpihentem, és úgy tűnt, új erőt nyertem az egész további börtönéletre… a fogoly Eucharisztia és én a börtönben: de hát a gondolatok és a mindenható Isten jelenléte révén minden lehetséges. Közvetítőnk Szűz Mária volt, és csak Szűz Mária.”

Eljött 1956, az „enyhülés” éve a Szovjetunióban. Átértékelték az ítéleteket, a rabokat szabadon engedték a börtönökből és a lágerekből. Felcsillant a remény, hogy Wanda Boniszewska nővért is szabadon engedik, és áttelepítik Lengyelországba. Az orvosnő, aki egészségi állapota javításán fáradozott, megsúgta neki: „Wanda, maga hívő, imádkozzon, hamarosan hazamegy.” Az egyik őr, aki Wandával különösen durva volt, később megvallotta a börtönszemélyzet egyik tagjának: „Tudja, van Isten, mert egész éjjel nem tudtam aludni, a lelkiismeret nem hagyott nyugodni, amiért azt a beteg nőt kínoztam. Nagyon megsajnáltam őt, reggel fel kellett kelnem, hogy elmenjek hozzá, és a bocsánatát kérjem. Ettől megkönnyebbültem, és arra is megkértem őt, hogy imádkozzon értem, a feleségemért és a gyermekeimért. Azt kértem, hogy Isten ne vessen engem az ördögök közé.”

Végül, 1956. augusztus 22-én átértékelték és eltörölték a Wanda Boniszewska nővér ellen hozott ítéletet. Legálisan visszatérhetett Lengyelországba, de egészségi állapota miatt kétséges volt, hogy túléli-e az utat. Ezért a külföldiek átmeneti táborába küldték a Moszkva melletti Bikovóba. Ott Wanda megint más veszélyeket élt át, így „tisztítótüze” egészen az utolsó pillanatig tartott.

1956. október 15-én, egész napos utazás után a szabadon engedett lengyelek egy csoportjával Biała Podlaskába érkezett. „Nagyon kedvesen fogadtak minket. Fürdő, vacsora, orvos és tiszta ágy” – emlékszik vissza. Másnap elutazott Varsóba, és onnan az Angyalokról Nevezett Nővérek Kongregációjának főrendházába Chylicébe.

 

Várakozás az Úr eljövetelére

A misztikus nő életének erről a szakaszáról tudunk a legkevesebbet. Nagyon hosszú időszak volt ez, 36 évig tartott. Ezeket az éveket Chylicében, Białystokban, a Varsó melletti Lutkówkában élte át, és Częstochowában, ahol Rodziewicz nővérrel együtt gazdasszonyként dolgoztak a dolorista testvéreknél; 1988-tól rossz egészségi állapotára való tekintettel tartósan a chylicei főrendházban helyezték el.

A szenvedés mindenüvé elkísérte Wanda nővért. A börtön aláásta az egészségét. 1962-ben agydaganatra operálták. Felmerült a tuberkulózis gyanúja is. Alig volt már ereje dolgozni, és mindennek tetejébe 1985-ben még egy autó is elütötte az utcán. A balesetben eltört a combcsontja. A két egymást követő operáció nem hozta meg a várt eredményt, és Wanda nővér élete végéig már csak mankóval tudott közlekedni. Nem panaszkodott; a börtönbeli élményeiről sohasem beszélt.

Ezek a körülmények és a most már ugyan ritkábban ismétlődő, de továbbra is mélyen elrejtett misztikus élményei (önkívületi állapotok, látomások, stigmák) miatt Wanda nővér nem tudott teljes mértékben részt venni szerzetesközössége életében, pedig nagyon vágyott erre. 1974-től eltűntek a stigmák a kezéről és a lábáról, csak a mellkasán és a fején maradtak meg a sebek. Wanda nővér nem mindig érthető viselkedése, gyakori szórakozottsága, bizonyos témákról való hallgatása – mindezek bizonyos mértékben eltávolították őt a többiektől, sőt, néha bizalmatlanságot és gyanakvást keltettek környezetében. Gyóntatója, Jan Pryszmont, akit még Pryciunyból ismert, rendszeres lelkigondozásban részesítette őt, mely különösen akkor volt fontos számára, amikor már nem tudott járni, életének utolsó tíz évében. Később mindehhez hozzáadódott a szklerózis is. Wanda nővér egész földi életét a nagy szenvedés, és egyúttal a belső öröm és béke jellemezte, mely abból fakadt, hogy misztikusan egyesült Jézussal a szeretetben, és részt vett a bűnösök üdvösségéért elviselt szenvedésében. Az Úr 2003. március 2-án vette magához az ő egészen elégő áldozatát.

Wanda nővér minden őt ért szenvedést önként elfogadott, és felajánlotta Jézusnak, hogy megmentse az emberi lelkeket, akiket az örök élet elveszítése fenyegetett. Így részesült Krisztus kínszenvedésének, halálának és feltámadásának titkában, vagyis a bűn, az ördög, a szenvedés és a halál felett aratott végleges győzelmének drámájában. A testén viselt stigmák (az ostorozás, a tövissel koronázás, az oldal, a kezek és a lábak szúrt sebei) által Jézus arra emlékeztet minket, hogy ő magára vett minden emberi szenvedést, melyek így az ő szenvedései is lesznek. Ha a szenvedést, mely életünk során ér minket, felajánljuk Jézusnak, akkor az nagy áldás és rendkívüli kegyelmek forrásává válik számunkra és mások számára is. Ha azonban lázadozunk a szenvedés ellen, és nem ajánljuk fel Jézusnak, akkor tönkretesz minket, és életünk legnagyobb tragédiájává válik. Csak a kereszten szenvedő Jézussal egyesülve válik minden emberi szenvedés a megszentelődés és az üdvösség útjává.

Wanda Boniszewska nővér rendkívüli hivatásán és életén keresztül Jézus arra is emlékeztet minket, hogy az Egyházban hordoznunk kell egymás terhét (vö. Gal 6,2). A papok felelősséggel tartoznak népükért, a laikusokért, azok viszont arra kaptak meghívást, hogy ezt a papi feladatot imádsággal és áldozattal támogassák. A papi és szerzetesi hivatásoknak, a pasztorációnak és az evangelizációnak szükségük van közös imáink és áldozatunk állandó támogatására, mert az ördög különleges csapdákat állít az Istennek szentelt lelkeknek. Wanda nővér élete arra mutat rá, hogy a papokat és a megszentelt életű embereket nem gyanakvással, ítélkezéssel és kritikával kell körülvennünk, hanem imádságunkkal, és azzal, hogy Jézusnak adjuk át őket, aki szeretetből választotta ki őket.

 

Teresa Tyszkiewicz

 

Forrás: Jan Pryszmont: Ukryta stygmatyczka, Szczecinek, 2003

korábbi   |   következő vissza

Copyright © Wydawnictwo Agape Sp. z o.o. ul. Panny Marii 4, 60-962 Poznań, tel./ fax: 61/ 852 32 82 | tel. 61/ 647 26 86