A mai nap: csütörtök 18.10.2018

Milyen családot szeretnék?

Szerző: Jan Bilewicz

Nem is olyan régen – ha emlékeztek rá – arról írtam, hogy milyen feleséget szeretnék. Ma szeretném megosztani veletek a gondolataimat arról, hogy milyen álmaim családja.

Amit leírok, bizonyos részleteiben persze nem kell, hogy egyezzen  a ti vágyaitokkal. Például az, hogy családommal falun szeretnék élni. Közel
a természethez. Számomra nagyon fontos a természet, hiszen az Isten nagyságát és bölcsességét sugározza. A fák,  a virágok, a mezők minduntalan a Teremtőről szövik meséiket. A szívben békességnek kell lenni ahhoz, hogy ezeket a meséket meghalljuk. A város inkább saját teremtőiről - az emberekről beszél.
Én a Teremtő művét szeretném csodálni és abban Őt megtalálni.

Régebben 3 évig éltem falun. Emlékszem, hogy a madarak hogyan repültek oda az ablakhoz kitett etetőhöz. Mekkora öröm volt megfigyelni őket! Egyszer még egy harkályt is láttam. A pirókok soha nem voltak ennyire bátrak. A legnagyobb fagyok idején merészkedtek csak közel, és bátortalanul a ház körüli orgonabokrokra telepedtek. A szarkák szeretnek ugrálni. Nagyon szépek, de sajnos igen rossz  a természetük. Mindenféle aggály nélkül kiették más madár fészkéből a tojásokat. Megfigyeltem, milyen harcot folytattak velük a kisebb madarak. A szénfekete feketerigók a ház közelében tartózkodtak. Nagyon szerettem őket a szép koncertjeikért, amelyeket tavasszal és nyáron adtak. De jó lenne látni a délre repülő vadludak V-alakban repülő csapatait is. Több ezer kilométert repülnek, hogy tavasszal visszatérjenek pontosan a saját fészkükbe.
Jó, nem?

A szomszédok furcsállották, hogy nincs tévém, még meg is akartak ajándékozni eggyel. Azt válaszotam nekik, hogy nincs szükségem tévére, hiszen  a két legjobb adást fogom – az egyik ablakomon kitekintve a National Geographic, a másik ablakon át az Animals Planet műsorát látom.
És mindezt „live” – vagyis élő adásban. A híreket el tudom olvasni az újságban. Nem néztem tévét, de e helyett valami olyanban volt részem, amiről
a tévé-függők álmodni sem mernek.

Lenne mit mesélnem. Egy egész könyvet kitöltene, de nekem egy aránylag rövid levelet kell megírnom…
No, mindenesetre szeretnék falun lakni:  a feleségem, én és a gyerekek. Sok gyerek! Rengeteg! Imádom őket!

 

Tűz

 

Elmesélek most egy rövid történetet. Képzeld el, hogy egy kisváros utcáin sétálsz. Napos, nyugodt reggel van.  És egyszer csak látod, amint valahol messze füst terjeng egy ház felett. Felgyorsítod lépteidet. Közelebb mész,  s látod, hogy ég a ház. Körben sok ember, idegesen beszélgetnek és mutogatnak. Némelyikük lázasan vödrökben hordja a vizet valahonnan. „Kihívták vajon a tűzoltókat?” – kérded magadban. „Ilyen módon sosem oltják el a tüzet.”
És ekkor hallasz egy női hangot, úgy tűnik egy szomszéd, aki sírva mondja, hogy a házban valószínűleg bent van egy gyerek. Maga sem akarja elhinni… Végül felkiált: „Biztosan bent van  a gyerek!” Látta, amikor az anyja elment otthonról, de a gyerek nem volt vele. Időnként egyedül szokott menni. A gyerek ilyenkor még alszik, az anyja nyugodtan elmehetett bevásárolni. A szád hallgat, de a szíved ordít: „Emberek, benn van egy gyerek!”… Váratlanul egy fiatalember szalad az égő ház bejárati ajtajához. Zárva van. Rángatja az ajtót, végül kinyitja. Beszalad. Mindenkinek eláll a lélegzete… Úgy imádkozol, ahogy még soha életben nem tetted, szíved legmélyéből. Az idő nagyon lassan telik…
és végre kiszalad a síró gyerekkel! Micsoda megkönnyebbülés! Istennek legyen hála érte! Megkönnyebbülés, megkönnyebbülés, bár a ház ég tovább. A garázs is ég  a kocsival. „Hát égjen – gondolod magadban – még 10 ház és garázs is éghet
a kocsikkal együtt, de a legfontosabb, hogy a gyerek megmenekült!”

Térjünk vissza a valósághoz. Belátod, hogy a férfi valami rendkívülit tett, kimondhatatlanul rendkívülit. Megmentette a gyerek életét – egy egyedüli
és megismételhetetlen életet. Ilyen gyerek soha nem született és nem is születik többé. Az emberi élet felbecsülhetetlen. Egyszer megfogant és soha nincs vége. Értéke határtalan, nem hasonlítható  semmihez.

Most figyelj: megmenteni egy gyereket vagy életet adni egy gyermeknek, ugyanaz, nem? Életet adni egy embernek, nagy tett. Megismételhetetlen, örök és felbecsülhetetlen. Értéke semmihez sem hasonlítható.

Ám mégis – figyeld csak meg –, hány házaspár nem akar életet adni. Inkább  az anyagiakat kívánják halmozni.
Azt mondják: „A második gyereket nem engedhetjük meg magunknak.” Ezt gyakran jómódú emberek mondják. Így nyilatkozott egy olasz labdarúgó is. Nagyon sokat keres, több millió eurót, és nem engedhet meg magának még egy gyereket? Hasonló módon vélekednek mások is, akik ugyan nem milliomosok,  de azért igen jól szituáltak, így lehetne akár több gyermekük is. Nem gondolod, hogy  ez nagy mulasztás? Valaki nem jött  a világra. Valaki nem létezik, pedig egy kis jóindulattal és szeretettel létezhetne.

Nézz körül, és magad is látni fogod, hogy az anyagiakat többre tarják  az embereknél. Nézd meg, mennyi agresszió tapasztalható a többgyermekes családokkal szemben. Amolyan érdek nélküli harag. Gúnyolódás, vagy szánakozó fejcsóválás… Magatokat sajnáljátok inkább anyagias, önző emberek! Ha más  dolgot most nem is részletezünk, de vajon ki fogja megkeresni a ti nyugdíjatokra valót? Ha nem lesz, aki megdolgozzon érte, akkor lesz csak igazi szegénység! Ha, ne adj Isten, megbetegszel, akkor épp csak egy doboz aszpirinre fogja futni.
És egyedül fogsz ücsörögni az öregek otthonában, mert ugyan, ki jönne meglátogatni. És ekkor – már most előrelátható, hogy – bizonyos, az embereket kihasználó politikai erők, „jó szokásukhoz híven  a nép javáért aggódva”, egyszerre  megoldja valamennyi problémátokat:  az eutanáziával.

 

Az embereket választom,

az anyagiak helyett

 

Én az embereket jobban szeretem, mint az anyagiakat. Inkább élnék szerényen több gyerekkel, mint egy egykével, luxustárgyakkal körülvéve. A szegénység amúgy is viszonylagos. Mit gondolsz, ki a gazdagabb, akinek van tíz gyereke, egy szegényes háza falun és busszal utazik, vagy az, akinek tíz villája van, tíz kocsija és nincsen gyermeke? No, ki a gazdagabb?

Kaptam egy levelet egy lánytól. Olának hívják, másodéves, angolszakos diák: „Sokan felszabadult nőnek tartanak, és kiváló jövőt jósolnak nekem, mondván, hogy úgynevezett sikeres nő leszek. Magamban mindig nevetek ezen. Mert milyen is ’a felszabadult nő’, a ’sikeres nő’? Egyre több ilyet látunk. Ezek a nők a karrierjükre koncentrálnak – azt mindenek fölé helyezve. Igaz, hogy van pozíciójuk, titulusuk, jól keresnek – de igazából nem látom őket igazán boldognak. Én az ilyen sikerből nem kérek. Számomra az lesz a siker, ha szeretetben valósíthatom meg magam, boldoggá téve a ’másik felemet’, hozzájárulva az ő felemelkedéséhez, és ha szerelmünk gyümölcseként gyerekek jönnek majd a világra. Számomra az lesz a siker, ha az életemet olyan emberrel tudom majd megosztani, akit szeretek, és sok olyan arcocska vesz körül, amelyeket este végigcsókolgathatok. Sok gyermeket tervezek. Úgy érzem, az a legnagyobb küldetésem, hogy feleség és anya legyek. Tolmács szeretnék lenni, megtanulni más nyelveket. De minek a sikeres pályafutás, ha a szerencsémet nem tudom megosztani senkivel? Na, minek? Esténként hazatérek a titulusaimmal és pozícióimmal… és? Azoknak fogok főzni, megteríteni és asztalhoz ülni velük. Hát, igen ez aztán igazi ’siker’… Hány nőt lehet meggyőzni arról, hogy a pályájukon elért siker annyit jelent, hogy a családalapítást, de legalábbis a gyermekáldást ki kell hagyni az életükből! Számomra minden újabb gyerek a sikerélményemet növelné. Minden egyes csöppség újabb siker lenne számomra.”

 

Jó életkörülmények

 

Azt mondják: „A gyereknek jó körülményeket kell biztosítani”. Igaz… Milyenek ezek a „jó körülmények”? –  kérdezem. A gyerek akkor fejlődik megfelelő körülmények között, amikor testvérek veszik körül. Ez esetben folyamatosan és természetes módon tanul: osztozik, együttműködik, együtt érez, tisztelettel van mások iránt, segítőkész, felülemelkedik a konfliktusokon, stb. Nem gondolod, hogy méltatlan dolog megfosztani a gyereket a testvérek közösségétől, minden komolyabb ok nélkül?

Na és mi van akkor, ha egyetlen gyermekednek van saját szobája, abban számítógép, tévé, video, stb. – lásd be, tárgyak között él, és nem emberek társaságában. És mi van akkor, ha magániskolába jár, nyári nyelvi kurzusra utazik Londonba, sí-tanfolyamra az Alpokba… Egyesek úgy gondolják, hogy ilyenek a méltó és megfelelő életkörülmények. Mindez tökéletes alapot nyújt majd ahhoz, hogy a gyermekből önző, mindig elégedetlen, életunt, élettelen nyomorékokat neveljünk.
A szülőknek természetesen sosincs idejük a gyerekükre, mert pénzt kell keresniük, hogy jó körülményeket teremtsenek számára… Ismert forgatókönyv. Végül időnként arra is sok pénzt kell költeni, hogy a gyereket pszichoterápiás kezelésre vagy elvonókúrára küldjék.

A tanulás – zárójelben megjegyezve – nem csupán a tudás vagy a hozzáértés megszerzése. Sokkal, de sokkal fontosabb az értékek megismerése és az erények elsajátítása. Egy iskolázott, tanult, kompetens szakember nem feltétlenül jó és nemes lelkű ember is egyben, de gyakran „képzett” – gőgös, nárcisztikus, aki lenézi az egyszerű embereket. Az ilyen „képzett” emberek például 6 éves orvosi tanulmányaik elvégzése után meg nem született gyermekek megölésével keresik meg a „mellékest”, vagy szívbéli jó tanácsokat osztogatnak a Bravo újságban, vagy valahol máshol.

Számomra nem annyira fontos, hogy gyermekeim – ahogy mondani szokták – sokra vigyék az életben. Ismerjük mindannyian azt a bizonyos urat, aki 10 évig volt köztársasági elnök Lengyelországban, és mindeközben a pornográfia nagy védelmezőjeként vált híressé. Százszor inkább szeretném, hogy a fiam becsületes cipész legyen, mint ilyen államfő.

A testvérek közelsége és a szülői szeretet a gyermek megfelelő fejlődésének legfontosabb feltételei. Nem kell pedagógiát végezni ahhoz, hogy ezt tudjuk.
A szeretet pedig – mint tudjuk – a szívből fakad, nem pedig a pénztárcából. Szeretettel elsősorban értékeket kell átadnunk a gyermekeinknek, és nem tárgyakat. De persze csak azt tudjuk nyújtani, amivel mi magunk is rendelkezünk. Egyesek becsületet, felelősséget, szorgalmat, az Isten és emberek iránti szeretet, mások pedig – számítógépeket, videót, motorokat, kocsikat, és ezen kívül a pénz szeretetét, az élvezeteket, a luxust, hatalmat, a célok megvalósítását, akár emberáldozatok árán is, és az egoizmus száz más formáját. És te, mit szeretnél gyermekeidnek nyújtani?

 

Örökség

 

Mindig csodálattal fedezem fel magamban, mennyire hasonlítok a szüleimre: gondolkodásmódomban, a különböző dolgokhoz való viszonyomban,  a világ gondjainak és különböző eseményeinek megélésében. A szülők által átadott értékek titokzatos módon öröklődnek át a gyermekekbe: nem csupán szavakkal, de a szülőket körülvevő spirituális légkörrel is. A gyermek mintegy asszimilálódik e lelki hangulathoz, s mindahhoz, ami őt körülveszi.

Látom, hogy a szüleim nagy örökséget hagytak rám. Nem anyagit, hanem lelkit. Anyagilag mindig áltagosan éltek. De ami a lelki életet illeti, gazdagok voltak. Szent hercegek, királyok ők. Kincseket örököltem tőlük… Az én szüleim számára az ő szüleik hagytak hátra lelki gazdagságot. Verejtékes homlokkal dolgoztak ezért. A munka a szó megszokott értelmében az anyagi javakat gazdagítja, de a magunkon elvégzett munka lelki javakkal gazdagít. Vajon hányan gondolnak erre? Hány ember tartja többre a lelki javakat az anyagiaknál?

Amit kaptam, azt nem csak meg kell tartanom, hanem meg is kell sokszoroznom. Néha előfordul, hogy valaki nagy lelki szegénységben született, és élete során hatalmas vagyonra tett szert. Az Úristen bőkezű azokkal szemben, akik az Ő parancsolatain munkálkodnak. Sőt, mindenki válhat akár milliomossá is! De fordított helyzet is előfordulhat – a lelki gazdagság, amelyen nemzedékek munkálkodtak, szét is szóródhat.

Igaz, hogy a gyereket nem csak a szülők alakítják. Az összefüggés egyszerű, ahol a szülőknek kevés idejük van a nevelésre, azokat a gyerekeket a tömegkultúra, a hasonló korúak, az iskola, az állam neveli. Libabőrös lesz a hátam, ha arra gondolok, mit lehet a tévét nézve, az ifjúsági magazinokat olvasva, a számítógépen játszva, stb. megtanulni.

Arra a következtetésre jutottam, hogy az édesanyák otthoni jelenlétére manapság nagyobb szüksége van, mint valaha. És nem csak este, fáradtan, nyolcórás munka után. Meg kell teremteni a jó körülményeket a gyerekek számára? Rendben! Mi lehet számukra fontosabb annál az érzésnél, hogy van valaki, aki vár rájuk, amikor az iskolából hazatérnek, hogy van valaki, aki törődik velük, aki megöleli őket, elbeszélget velük, megmagyaráz valamit és nyugodtan felel kérdéseikre? Valójában ez jelenti a jó körülményeket. És mi az anya számára a legfontosabb, ha nem az, hogy gyermekeivel legyen? Hát igen, de ehhez az kell, hogy az embereket jobban szeressük a tárgyaknál.

Biztos vagyok benne, hogy én is örömmel találkoznék esténként gyerekeimmel. Az estéket a családi együttlétekre szánnám. Nem a tévé bámulására. Nem értem, miért lenne egy doboz érdekesebb egy élő embernél, a saját gyermekemnél... Elmesélnénk egymásnak, mit láttunk, mi történt velünk aznap. Társasjátékot játszanánk, együtt énekelnénk, olvasnánk, a kertet gondoznánk, bicikliznénk, sétálnánk. Nagyon fontos a közös imádkozás, a gyónás, a szentmise. Beszélnék a gyerekeknek az Úristenről. Így tudom átadni hitemet. Ez a legnagyobb kincs, melyet
a szülők adhatnak gyermekeiknek.

Az apának öröm együtt lenni gyermekeivel, csodálni a Teremtő legnagyobb művét. Csodálni fejlődésüket, spontán cselekedeteiket, egyszerűségüket, ártatlanságukat. A gyermekektől rengeteget lehet tanulni.

        

Első az Úristen

 

„Honnan lesz pénz – kérdezheted – egy nagyobb család eltartására, ha az anyának otthon kell maradnia?” Nyugalom! Nem a pénz a legfőbb gond. Más dolgoktól jobban kell tartani. Van néhány ötletem a pénzszerzésre. Egyébként szegényesen élnénk. A názáreti Szent Család példájára. Az én mintám a Szent Család, nem pedig a Rockefeller család. Kevesebb legyen, de többet érjen (ha van, akkor csak azért, hogy megosszuk másokkal). Alapvetően semmi luxus, semmi felesleges dolog és semmi butaságra való pénzkidobás. A gyerekek biztosan csodálkoznának eleinte, hogy otthon miért nincs annyi minden, mint másoknál. Megmagyaráznám nekik, hogy a boldogság nem attól függ, hogy mink van, hanem, hogy kik vagyunk. Szerintem hajlandóak lennének némi aszkézisre.

Amúgy nem félnék a jövőtől. Az Isten a mi gondoskodó Atyánk. Jézus így szólt: „Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek,  vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek – mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk?” (Mt 6, 25-26). Hát ez az! És még egyszer megismétli: „Ne aggódjatok tehát és ne mondogassátok: ‚Mit együnk?’, vagy: ‚Mit igyunk?’, vagy: ‚Mibe öltözködjünk?’ Mert ezeket a pogányok keresik. Hiszen tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. 
Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá.” Ez magának Krisztusnak az ígérete. Kétszer is megismételte, hogy nyomatékot adjon szavainak. Hiszek – vagy pogány vagyok? Az Úristen van nálam az első helyen, vagy nem?

Be kell fejeznem, bár még lenne több mondanivalóm is. De majd legközelebb. Az Úr áldjon meg benneteket!

 

Idősebb testvéretek, Jan Bilewicz

korábbi   |   következő vissza

Copyright © Wydawnictwo Agape Sp. z o.o. ul. Panny Marii 4, 60-962 Poznań, tel./ fax: 61/ 852 32 82 | tel. 61/ 647 26 86