2018-28 Tanúságtétel

Örüljetek az Úrban szüntelenül!

Dec 03, 2018 Tanúságtétel

Édesanyám szülei neveltek, mert a szüleim a viharos válásuk után csak saját magukkal és az új családjaikkal törődtek, én meg egyedül maradtam.

Drága nagyszüleim az egyszerű, hitben élt élet elveit oltották belém. Rorátékra, májusi és rózsafüzér-ájtatosságokra jártam. Azután anyám magához vett, talán az elveszett éveket akarta bepótolni, és megpróbált nevelni engem. De számomra, egy tizenöt éves lány számára ez a lázadás időszaka volt. Nem nagyon értettük meg egymást, de azért persze szerettük egymást. Abban az időben tudtam meg a bőrgyógyásztól, hogy pikkelysömörben, egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedek. Ennek a betegségnek csak a terjedését lehet gátolni. Lázadtam, és azt kérdeztem: miért pont én, miért pont velem történt ez? Ezt gondoltam: „Milyen szörnyen nézek ki. A bőröm vérzik, a lepedőm minden reggel tele van vérfoltokkal…” Kenőcsök, krémek, egy fiatal lány kínjai, belül elkeseredettség, fájdalom és kétségbeesés… Mindenféle gyógymódba kapaszkodtam, de Istent kihagytam belőle. Amikor évek múltán megállapítottam, hogy mindegyik gyógyszer csak ideig-óráig segít, s hogy a szteroidkészítmények csak addig hatékonyak, míg használom őket, aztán az állapotom rosszabbodik, akkor az alternatív gyógyászathoz fordultam. Próbáltam menteni magam és a beteg bőrömet. Innen már csak egy lépés volt az ezotéria.

Minél inkább belemerültem az okkultizmusba, annál inkább eltávolodtam Krisztustól és az Egyházától. Haragudtam az összes papra, a hitet és a vallást butaságnak tartottam. A Silva-módszerrel, aurákkal, reikivel, bioenergetikával, feng shuival, jógával, numerológiával foglalkoztam, jósnőket látogattam, mantrákat ismételgettem, hittem a reinkarnációban, kristálykoponyáim voltak, és már magam sem tudom, mi minden. Sőt, forró parázson jártam. Valaha ezzel dicsekedtem: „Négyszer mentem át az izzó szénen!” Ma már nevetek ezen, és azt gondolom: „Mire volt ez jó nekem? Adott valamit? Semmit, egyáltalán semmit! Akkor minek ilyen értelmetlenséget csinálni, amitől még bajom is eshet?” Nem találtam orvosságot a betegségemre, az okkultizmus és az ezotéria viszont bámulatba ejtett.

Megismerkedtem a mostani férjemmel, aki szintén érdeklődött az ilyen dolgok iránt, így hát együtt mélyedtünk el bennük. Polgári esküvőnk volt, mivel a szentségi házasságról hallani sem akartam. Két év után fiunk született. Abban az időszakban nem volt időm az okkultizmussal foglalkozó kurzusokra, de sokat olvastam a témáról. Egész jól éltünk, nem voltak különösebb nehézségeink.

A fordulópont akkor következett be, amikor Közép-Lengyelországba költöztünk, ahonnan a férjem származik. Jól éreztem magam az új környezetben, egy kisebb városban, barátságos emberek között, az anyósomék kedvesek voltak, és távol voltam a rokonaimtól, akikkel nem voltam jóban. Az évek teltek, a fiunk növekedett. Csak kétéves korában kereszteltettük meg. Továbbra is úgy éltünk, mintha Isten nem létezne. Először akkor éreztem át a helyzetem értelmetlenségét, amikor a fiam az elsőáldozására készült. Azt gondoltam: „Ha nincs akadálya, miért nem esküszünk meg a templomban?”

„Esküdjenek meg a templomban!”

Így hát a fiam által újra közelebb kerültem az Egyházhoz. Ez akkor volt, amikor úgy döntött (nem én beszéltem rá), hogy ministrálni akar. Elkezdtem gyakrabban templomba járni, beszélgettem a ministránsokkal foglalkozó pappal és a helyi plébánossal. Észrevettem, hogy ezek a kollárés férfiak barátságosak hozzám, családlátogatáskor sem kérnek számon semmit sem tőlem, sem a férjemtől, csak finoman magyarázzák: „Esküdjenek meg a templomban! Mire várnak?” Mire várok? Valami folyton eltávolított ettől a gondolattól, de idővel megérett bennünk az elhatározás. 2012. május 26-án szentségi házasságot kötöttünk. Csak a tanúk és a fiunk volt jelen rajta. Amikor az ünnepség előtt pár nappal megkérdeztem tőle, hogy mit gondol erről az egészről, ezt válaszolta: „Büszke vagyok rátok!” A szívem repesett az örömtől. Már nem féltem, őszintén vissza akartam térni Istenhez, Jézushoz. Isten működése csodálatra méltó. Felhasználta a gyermekünket, hogy elszakítson minket a bűntől, elvezessen a szentségi házasságra és a vele való kiengesztelődésre. Dicsőség neked, Uram!

Minél inkább belemerültem az okkultizmusba, annál inkább eltávolodtam Krisztustól és az Egyházától

A következő két hónapban óriási lelki örömöt éltem át. Magamhoz vehettem az Eucharisztiát. Végtelen öröm töltött el, valahányszor magamhoz vettem Jézust.

»Olvass tovább:
PDF bolt: https://pdf.milujciesie.org.pl/hu/
Előfizetés: https://zamow.milujciesie.org.pl/hu/