2018-27 Hűséges Szívek Mozgalma Tanúságtétel

Életet adó fény

nov 05, 2018 Tanúságtétel

Igazából sohasem szerettem a szeretőmet. Azt hittem, hogy szeretem, és azt hittem, hogy a feleségemet már nem szeretem. Ma már tudom, hogy nem szerettem a nőket eléggé, mivel egyszerűen nem tudtam valóban szeretni az embereket, és magamat sem. Az érzelmeknek, melyeket akkor éreztem a szeretőm iránt, semmi közük sem volt a szeretethez…

Összeházasodtunk, mert szerelmesek voltunk egymásba. Megfontolt döntés volt, sokáig voltunk jegyesek. Az én esetemben biztosan nem Istennel meghozott döntésről volt szó, inkább az érzelmeken és a menyasszonyom iránti vonzalmon alapult — ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy életünk végéig együtt legyünk. Bár eljártam a templomba, és részt vettem a hagyományos ünnepeken, soha nem volt mélyebb kapcsolatom Istennel. A feleségem közelebb volt Istenhez, én csak a kísérője voltam ebben. Szerettük egymást, és jól megvoltunk: két gyermekünk született, és megszaporodtak a kötelességeink. Egy idő után távolodni kezdtünk egymástól, és én a feleségemet hibáztattam ezért. Az anyai kötelességei miatt kevesebb ügyeletet vállalt, így annak ellenére, hogy egy kórházban dolgozunk, a munkahelyünkön egyre kevesebbet találkoztunk.

Fiatal orvosként nem keresek milliókat, ahogy azt egyesek gondolják, ezért a gyermekeink születése után több ügyeletet kellett vállalnom, hogy boldoguljunk. Mivel kevesebb alkalmunk adódott a közös beszélgetésekre, nyilván mindketten túlságosan gyakorlatiasan kezdtünk tekinteni a családra, és gépiesen viselkedtünk: feltöltöttük a hűtőt, fizettük a számlákat, fürdettük a gyerekeket, játszottunk velük, beadattuk a védőoltásokat, megetettük őket, pelenkát cseréltünk — mindennek megvolt a ritmusa, de hiányzott belőle a kettesben töltött idő.

Mivel többet dolgoztam, a háztartási munkák nagyja a feleségemre maradt. Nem érzékeltem ezt, sőt, úgy véltem, hogy nem is kell neki segítenem, hiszen az éjszakai ügyeletek után legalább öt órát aludnom kell, hogy kipihenten mehessek újra munkába.

Egyre gyakrabban veszekedtünk, egyre kevesebb időt töltöttünk együtt, és én egyáltalán nem értettem, miért van ez így. Azt sem értettem, hogy a feleségem miért nem akarja kihasználni a ritka közös éjszakákat, amikor házastársakként együtt lehettünk volna. Nem értettem, miért hajt el engem, és ez bántott: hiszen sokat dolgoztam, és a szabadidőmben nem érezhettem olyan jól magam otthon, a feleségemmel, ahogy szerettem volna. Mivel még mindig nagyon vonzónak találtam és találom a feleségem, elszomorított a helyzet. Megkérdeztem tőle, hogy miért viselkedik így velem, mire azt felelte, hogy nem érzi, hogy szeretném őt és törődnék vele. Én meg ahelyett, hogy elgondolkoztam volna a válaszán, szemére vetettem, hogy kifogásokat keres. A feleségem azt állította, hogy magányosnak érzi magát, hogy nincs ideje saját magára, nincs kivel beszélgetnie arról, ami otthon történik, hiszen kevesen szeretnék azt hallgatni, hogyan nőnek egy idegen gyereknek a fogai, vagy hogy az idősebb lányunk hogyan fázott meg, mit evett, mi vicceset mondott.

»Olvass tovább:
PDF bolt: https://pdf.milujciesie.org.pl/hu/
Előfizetés: https://zamow.milujciesie.org.pl/hu/