2018-28 Szeressétek ellenségeiteket

Szeressétek ellenségeiteket

Vannak helyzetek, amikor Jézus megbocsátásra és ellenségszeretetre vonatkozó parancsa emberi erőn felülinek tűnik. Jézus azonban nem ismer megalkuvást e téren.

Így szólít fel minket: „szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért! Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is. Ha csupán azokat szeretitek, akik szeretnek benneteket, mi lesz a jutalmatok? Nem így tesznek a vámosok is? S ha nem köszöntitek, csak barátaitokat, mi különöset tesztek? Nem így tesznek a pogányok is? Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!” (Mt 5,44—48)

Kérjetek és kaptok

Isten mindenkit feltétel nélküli szeretettel szeret. Azt akarja, hogy elfogadjuk a szeretetét, és megparancsolja, hogy mások iránt is szeretettel legyünk, még az ellenségeink iránt is. Erre csak akkor leszünk képesek, ha hiszünk abban, hogy a gonosz fölötti győzelem egyetlen hatékony módja a mindennapi őszinte imádság, a személyes kapcsolat Krisztussal, valamint Isten szeretetének, a Szentléleknek az elfogadása. Jézus vágyik arra, hogy teljesen megbízzunk benne, és a legjobb barátunknak, életünk legnagyobb kincsének és szerelmének tartsuk őt. Akkor szeretetének erejével képesek leszünk szeretni az ellenségeinket és mindenkinek mindent megbocsátani, úgy, mint ő. A megbocsátás és az ellenségszeretet képessége olyan ajándék, amelyet kétségkívül megkapunk, ha őszintén kérjük. Jézus biztosít minket: „kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Közületek melyik apa ad a fiának követ, amikor az kenyeret kér? Vagy ha halat, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót ad neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle” (Lk 11,9—13).

Hasznos, ha felírod egy papírra mindazok nevét, akiknek meg akarsz bocsátani, és mindennap Isten irgalmába ajánlod őket

A szeretet és a megbocsátás képessége annak a gyümölcse, ha a hitünk hiteles, és ha egyesülünk Krisztussal az imában, illetve a szentségekben. A szeretet és a megbocsátás a legteljesebben az imában nyilvánul meg. Mindig imádkoznunk kell azokért, akik megbántottak minket, és akiknek meg kell bocsátanunk. Azt mondhatnánk, hogy az ima a tevékeny szeretet, hiszen így beteljesítjük Jézus szavait: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót gyűlölőitekkel. Azokra, akik átkoznak benneteket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért” (Lk 6,27—28). Krisztus azt mondja: „Ám amikor imádkozni készültök, bocsássatok meg, ha nehezteltek valakire, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa bűneiteket” (Mk 11,25).

Ha imádkozni fogsz az ellenségedért vagy olyasvalakiért, akinek meg kell bocsátanod, képzeld el, hogy ott áll mellette Jézus. Imádkozz az alábbi szavakkal: „Uram, Jézus, megbocsátok N. N.-nek (mondd ki annak a nevét, akinek meg akarsz bocsátani), mert te is mindig megbocsátod az én bűneimet. Ugyanolyan szeretettel akarom őt szeretni, mint ahogy te szeretsz engem és őt is. Gyógyítsd meg szívem sebeit, és szabadíts meg minden rossz gondolattól és érzéstől, melyek spontán módon merülnek bennem fel, amikor N. N. (mondd ki a nevét) eszembe jut. Uram, kérlek, győzd le a rosszat szeretettel és megbocsátással, hogy úgy tudjak szeretni és megbocsátani, mint te. Te jobban kívánod a javamat és a boldogságomat, mint én magam, ezért kérlek, hogy én is ugyanezt kívánjam N. N.-nek (mondd ki a nevét). Uram, add, hogy a te szereteted áradjon rá a szívemen keresztül, szabadítsd meg őt minden rossztól, és vezesd el a boldogság teljességére.”

»Olvass tovább:
PDF bolt: https://pdf.milujciesie.org.pl/hu/
Előfizetés: https://zamow.milujciesie.org.pl/hu/